KÖNYVELVONÓ

Csete Dóra – A Zöldlomb-erdő lakói

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni. Bruno Bettelheim”         Nem is olyan régen került hozzám ez a csupaszív mese, melyet szeretnék megköszönni az írónőnek. Köszönöm, hogy olvashattam, egy élmény volt.   Csete Dóra nevével nem először találkoztam, hiszen még tavaly volt szerencsém olvasni tőle Lillen, a tünde című mesekönyvét, melyet akkor nagyon megszerettem és bizony vártam a következő lehetőségre, amikor új történetet olvashatok az alkotó tollából. Ennek pedig most jött el az ideje, ami egy remek kikapcsolódásnak ígérkezett.   A Zöldlomb-erdő lakói 2021 egyik újdonsága, mely a Newline Kiadó gondozásában jelent meg. A mesekönyv...

bővebben

Dóka Péter – Idővihar

  „Nem lehet megkérni valakit arra, hogy szerelmes legyen.”       Dóka Péter nevével ugyan nem először találkozom, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. Bevallom őszintén kicsit félve kezdtem neki ennek az olvasásnak, ugyanis a Szupermalac és Űrpatkány sorozat harmadik köteteként került kezeimbe és az előző részt finom szólva sem szerettem. Érdekes módon most mégis azt kell, hogy írjam, mintha két különböző sorozatból olvastam volna a két történetet. Az előző alkotáshoz képest a mostani sokkal színesebbnek, vidámabbnak és kedvesebbnek találtam. De nézzük is, hogy miről szól fülszöveg alapján: Szupermalac és Űrpatkány,...

bővebben

Richard Bach – Jonathan, a sirály

 „(…) az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha semmit se tanultál, a következő világod pontosan olyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd.” Hogy őszinte legyek a borító miatt választottam először ezt a könyvet. Valahogy nem tudatosult bennem, hogy ez az a bizonyos kötet, mely az írót híressé tette. Valószínű ez annak tudható be, hogy többnyire „A sirály” néven hallottam róla és megzavart a névi előtag. Persze betudható az én figyelmetlenségemnek is, de bárhogy is történt a kötet külseje és belseje is csodálatos. A sötét háttér kontrasztot alkot a szürke madárral és így elképesztő jól mutat, valamint ad...

bővebben

Pacskovszky Zsolt – Dodó

  „(…) nem méreg szüli a szeretetet.”   Nem tudok elég hálás lenni, hogy részt veszek a Merítés gyermekzsűrijében, mert így folyamatosan képben vagyok a friss gyermekirodalom és mesék megjelenésével. Pacskovszky Zsolt – Dodó című kötete is így került a figyelmembe és rögtön be is szereztem egy példányt, hogy olvashassam. A külső borító kép teljesen lefedi a belső tartalmat, hiszen a karakterek egy része és bizonyos esemény illusztrálása látható rajta. Bár az őslények közül nem éppen kedvelt állatom a Dodó, ettől még úgy gondoltam egy remek történetet olvashatok róla. Visszatérve még egy mondat erejéig a rajzokhoz, azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek, végig olyan érzésem volt, hogy...

bővebben

Max Porter – A bánat egy tollas állat

    Mindannyian különlegesek vagyunk, mindenki keresi az újat, azt az egyedi tárgyat, élethelyzetet vagy akár könyvet, amitől többek leszünk, mégis egyedi és kivételes. Számos olyan írótól volt szerencsém olvasni, aki az adott korban, melyben élt  nem mindennapian, akár kicsavarva adta át olvasójának gondolatait, tudását, meglátásait. Hogy ez miért történt, ezernyi választ adhatunk rá, de igazán csak azon emberek értik meg a szokatlan regények mondanivalóját, akik vagy átmentek hasonló eseményeken, élet helyzeteken, vagy nagyon nyitottak az egyediségre. És ha már itt tartok, a kreatív gondolkodás szerelmese vagyok. Ez a mély rajongásom adódik abból is, hogy jómagam is ilyen...

bővebben

Palásthy Ágnes – Mi lesz veled, cica?

    Azt hiszem, most már merem vállalni a függőségemet. Ez nem csak a könyvek és az olvasás szeretete, sokkalta több annál. Egy életszemlélet, hogy minden nap vegyek kézbe könyvet, hála égnek az ízlésem nagyon széles tematika szerint és olyan csodálatos, hogy ennyi minőségi szerzőt fedezhetek fel. Két éve kezdtem kicsiny hazánk alkotóival foglalkozni, és egy éve olvasok ifjúsági -  és gyermekirodalmat. Most már elmondhatom, hogy több száz könyvet tudhatok ezen területeken is a hátam mögött, de nagyon kevés az az író, kinek bármely munkáját veszem kézbe, elégedetten csukom be az adott kötetet. Az egyik kedvencem viszont tavalyi felfedezésem. Palásthy Ágnes műfordító és író eddig...

bővebben