„(…) nem az a bátor, aki annak ellenére ütni mer, hogy nem tudja, nyer majd, vagy veszít. Az a bátor, aki tudja, hogy győzne, és mégsem tesz semmit.” Az emberek különböző életválságokon esnek át hosszú létezésük folyamán. Mindenkinek meg van a maga tragédiája és természetesen a saját bajaik súlyossága és megoldása a legfontosabb. Bár sokan ítélkeznek másokról és döntenek felettük úgy, hogy egy percig sem gondoltak abba bele, hogy az adott személynek miért is esik nehezére abszolválni a mások számára oly egyértelmű megoldással bíró „bajokat”. Nekem erről az jut eszembe, amit szeretett nagyapám mondott mindig: „Állj meg és vedd fel az ő cipőjét. Ha belefér a lábad, akkor...
Gál Szabolcs – Star Sky
“A negatív karma a legerősebb kapocs két ember között. Gondolja el, sérelmeket okozunk valakinek, ha a másik nem bocsát meg és nem zárja le, akkor azzal még lesz dolgunk. Így van a világ egyensúlyban.” Vajon el van-e az ember sorsa rendelve a csillagokban? Elkerülhető-e a végzet, ha már ismert, vagy az ember minden törekvése hiábavaló, mert a kozmikus szabályok mindent felülírnak? Gál Szabolcs - Star Sky című írása 2020-ban jelent meg és két sors generációkon átívelő egybefonódásáról szól. A kötet ízléses csomagolást kapott, bár a borítón szerintem a fényképező barna doboza túlzottan dominál és nem voltam kibékülve a magasban szálló repülőn a termékmegjelöléssel sem, de...
Sütő Csaba András – jönnek a házak
Őszintén szólva cseppet meg vagyok zavarodva, ugyanis sokféle verseskötettel találkoztam már, de a mostani értékelésem alanya bizony eltér az eddigiektől. Mielőtt részletesen kifejteném ezt, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak a könyvet. Köszönöm. Mint fent említettem, elmondhatom magamról azt, hogy az utóbbi pár évben abban a szerencsében volt részem, hogy több hazai és külföldi költő munkáját vehettem kézbe. A legtöbb esetben ismeretlen szerzőkről van szó, akikkel akkor találkoztam először és függetlenül attól, hogy milyen vélemény alakult ki bennem alkotásaikról, mégis örömmel tölt el ez a gondolat és tudat, mert minden alkotó után úgy éreztem, hogy több lettem....
KÖNYVELVONÓ GALAXIS – ELSŐ FELVONÁS ⚓
KEDVES UTAZNI VÁGYÓ KALANDOROK! Köszönöm, hogy voltatok olyan bátrak és kíváncsiak, hogy bele mertetek vágni ebbe a nagy kalandba. Az első állomásunk egy igen különleges helyszínt takar, ez ugyanis nem más, mint a Neptunusz, a legtávolabbi óriásbolygó galaxisunkban. Kékes színe miatt Neptunuszról, a tengerek római istenéről nevezték el és jele is egy háromágú szigony. Viszont van egy jó és egy rossz hírem! Kezdjük az utóbbival: egy átok sújtotta a bolygót, és aki belép légkörébe számíthat arra, hogy ő maga is áldozatává válik. Sok mendemonda mesél arról, hogy aki mégis veszi a bátorságot és játszani mer, az az illető túlérzékennyé, álmodozóvá, képzelgővé, túlságosan...
Könyvelvonó Galaxis
Könyvelvonó Galaxis Kedves utazni vágyó Kalandorok! Egy messzi, távoli galaxisban, ahol a könyves bolygók léteznek, egy űrszonda indul útjára, hogy felfedezze a Könyvelvonó csillagrendszert. Sok legendát lehet hallani erről a veszélyektől nem mentes területről, ahol az elhagyatott bolygókat egy – egy titkos alkotó foglalt el, hogy történeteivel azokat benépesítse. Sokan indultak már neki ennek a sétagaloppnak nem nevezhető, bátorságot és erőt követelő utazásnak, de eddig még senki sem tért vissza. Ha ezt a szöveget olvasod, akkor úgy gondolom, hogy te is egyike vagy azoknak, akik felvértezték magukat minden veszélyre és még talán arra is felkészültek, hogy sosem...
„Minden vers a lélek szava” – Erberling Judit Interjú
Fotó: Attila Enyedi Photography Minden egyes interjúmat nagy gonddal készítem el, mivel rendkívül megtisztelőnek gondolom, hogy beszélgető partnereim időt szánnak rám. Viszont amikor egy számomra kiemelkedő személy tisztel meg a figyelmével, még boldogabb vagyok. Éppen ezért kellemes egybeesés volt, amikor nem is olyan régen olvashattam Erberling Judit - Vers a tengerben című verseskötetét, melyet azóta is nagyon kedvelek. Számos kérdésemre volt kedves válaszolni Judit, pedig meggyötörtem rendesen. Kitartásodat ezúton is köszönöm neked! Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel és szeretettel! Kezdjünk is hozzá! Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, mutatkozz be a...
Erberling Judit – Vers a tengerben
„Hamis minden, mit szívembe ragasztasz, én voltam a hóhér, mégis engem akasztasz.” Valamikor évekkel ezelőtt megismertem egy fiatal lányt, aki tele volt élettel, sokat nevetett és mindig azt mondta ki, amit az én szívem is sugallt. Ennek a hölgyeménynek számos előnye volt őszintesége mellett, többek között, hogy csodálatos gondolataival örvendeztette meg olvasóit. Hasonlóan hozzám is bloggerként tevékenykedik és egy különleges oldal tagja a mai napig is, de mint kiderült, a szavakkal másképpen is tud bánni. Verset írni sokan tudnak, viszont szívhez szóló üzeneteket küldeni általa már igen kevesen. A mostani értékelésem írónőjéről meséltem fentebb és bár nem vagyok...
Nyár, forróság, titkok és könyvek – Könyvelvonó játék
Ez a bejegyzés most nem a szokott témákról fog szólni, hanem egy nem is annyira új szokásunkról, melyet a Könyvelvonó alappilléreként tartunk számon. Számos értékelés és cikk került ki oldalunkra a közel egy éves fennállásunk alatt, melyek remélem örömöt és pár perc kikapcsolódást szereztek nektek. Több új és ismertebb alkotóval beszélgettem már, akiktől mindig igyekeztem a tőlem megszokott egyedibb stílusú és pimaszabb lendületű kérdésekre választ kapni. Most pedig eljött az ideje, hogy bejelentsem a „Könyvelvonó Univerzum” játékot. Igen ez egy Nyereményjáték sorozat lesz, melyet a napokban indítunk útjára. Lényege, hogy 6 hazai író különböző zsánerű köteteit...
Madarász Éva – Hullámvasút
„(…) senki sem választhatja meg, milyen színű bőrrel születik, de az, hogy milyen emberként éli le az életét, mindenkinek a saját döntése.” Nem is olyan régen egy kedves barátnőmtől hallottam, hogy szerinte egy mai átlag ifjúsági regény négy olyan témakört dolgozhat fel, melyekből legalább egy vagy valamely kettő ötvözete megtalálható. A tematika változatossága a korszak szelleméből ered és az adott társadalom főbb hiányosságaival is foglalkozik. 1. Válás vagy elvált szülők gyermekének lenni 2. Családon belüli erőszak különböző formái 3. Legalább egy valaki külföldre utazik és kint is reked 4. Rivalizálás valamelyik lánnyal vagy fiúval Tulajdonképpen teljesen...
Gaura Ágnes – Átkozott balszerencse
„ És egyáltalán, tényleg valóság lehet az a közhely, hogy az ihlet, az igazi ihletett művészet képes a teremtésre, az élet csodájára?” Már lassan egy hete is megvan, hogy én ezt a könyvet kiolvastam, de még mindig nagyon zavarban vagyok, mikor arra gondolok, hogy mit is írjak róla. Először is azért, mert Gaura Ágnes – Túlontúl regénye olvasása után beleszerettem az írónő stílusába és szinte lángra lobbanok, annyira várom, hogy újabb regénye lásson napvilágot. Ugyanakkor ezt a történetét már cseppet kritizálni merészelem, mert nagyon hajaz egy általam kedvelt külföldi sorozatra és ettől nem vagyok boldog. Persze szerencsére sok egyediség is van benne, de Bori őrülete, Laurell...