KÖNYV

ELVONÓ
Összes oldalmegjelenítés:







Néhol szerettem volna görbe tükröt tartani az utazó elé, máshol pedig megdöbbenteni az olvasót. – Interjú Szanyi Ildikó írónővel
Sokszor hangoztatom, hogy számomra mennyire fontosak kis hazánk szerzői, különösen azon alkotók, akik olyan oldaláról tudják bemutatni tehetségüket, melyről még nem olvastam, vagy nagyon ritkán. Még tavaly volt szerencsém olvasni a Nem ezt ígérték című novellás kötetét a mostani interjúalanyomnak, mely akkor belopta magát a szívembe. Idén a Három tucat szuvenír című kötetével pedig bebizonyította számomra is, hogy országunk dimbes-dombos vidékein is találhatunk még bőven szép és érdekes felfedezni valókat. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, a Szanyi Ildikó írónővel készített interjút! Kezdjünk is hozzá! Eltelt kicsivel több, mint egy év, mióta beszéltünk. Hogy vagy mostanában?...
Nacume Szószeki – 120 haiku
„Ketten reppennek s egyként táncolnak tova – pillangórománc” Nagyon érdekes, hogy nem is olyan régen ugyanezzel a címmel és fordítóval olvastam egy hasonló kötetet, ami akkor nagy kedvencem lett és azóta is többször elővettem. Bevallom tudatlanul sikerült így választanom, de ha már így alakult, nagy örömmel álltam neki ennek a kötetnek a felfedezéséhez is. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy ismételten távoli tájakon járhattam általatok és újra felfedezhettem azt a sok csodát, amit az életünk vagy a természet tartogat a szemfüles figyelőknek. Köszönöm. A mostani kötet ismételten csepp mind terjedelmileg, mind külsőleg....
Rácz-Stefán Tibor – Éld át a pillanatot!
„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a csúcson vagytok (…)” Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek. Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye, én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra...
Kőszegi-Arbeiter Anita – A barátság
„(…) a törődés csodákra képes.” Még tavaly fedeztem fel az írónőt, amikor is volt szerencsém elolvasni Lillen, a tünde című alkotását. Akkor nagyon boldog voltam, mert egy rendkívül fantázia gazdag és kimagasló alaptörténetet ismerhettem meg, aminek azóta is töretlenül várom a következő részét. A mostani mesekönyv egy sorozat második kötete, de legnagyobb örömömre önmagában is remek szórakozást nyújt. A fülszöveg szerint kis hősnőnk, Csenge már nagyon várta a tavasz eljövetelét, ugyanis ahogy beköszönt a jó idő, az anyukájával kis cserepekbe növénykéket ültetnek, hogy majd azok kivirágozhassanak. Ám egy napon furcsa esemény történik, az összes virágcserepet „baleset” éri....
Avi Loeb – Földönkívüli
“A földön kívüli élet keresését övező ellenállás egy része annak a konzervativizmusnak tudható be, amelyet sok tudós magáévá tesz, hogy minimalizálja a karrierje során elkövetett hibák számát. Ez a legkisebb ellenállás útja, és eredményes is, hiszen azok a tudósok, akik megtartják a konzervatív szemléletüket, több kitüntetést, díjat és anyagi támogatást kapnak. Sajnos ez a buborékhatást is erősíti, mert az anyagi támogatás miatt mind nagyobb kutatócsoportok jönnek létre, amelyek ugyanazt a konzervatív gondolatot visszhangozzák. Ez pedig hólabdahatást okozhat, vagyis a buborékokban felerősödik a konzervativizmus, ami az ifjú kutatókból kiöli a velük született kíváncsiságot, s a...
A fitoösztrogén hatóanyagot tartalmazó növények
Az előző bejegyzés ígéretéhez híven, hoztam néhány fitoösztrogén hatóanyagot tartalmazó növényt. A jamsz gyökér és hatóanyaga: a diosgenin Még a fitoösztrogének hatását segítő növényt fogok ismertetni röviden, ez most annyiban különleges, hogy indirekt módon hat az ösztrogénszintre. Ez a jamsz gyökér kivonata. Maga a jamsz vagy jam gyökér a trópusokon fontos tápláléknövény. Népi gyógyászatban kifejezetten nőgyógyászati problémákra alkalmazták a fitoösztrogén tartalma miatt. Főleg azokban a problémákban képes segíteni, ahol a hormon egyensúly felborulása az ok, pl.: menstruációs panaszok és menopauza. Diosgenin jamsz gyökérben található fitoösztrogén, mely a...
Durica Katarina – A rendes lányok csendben sírnak
„ Az igaz barát megérzi, amikor szükség van rá. Jön, jelzi, hogy itt van, bármikor számíthatsz rá, majd megy is.” Nagyon ritkán engedem meg magamnak, hogy egy bizonyos elkeseredett és fájdalmas düh eluralkodjon rajtam, de ami ennek a könyvnek az olvasása után feltört bennem, végig söpört rajtam, mint egy tornádó és amíg ki nem tombolja magát, nem fog csillapodni. Többnyire temperálni igyekszem a felháborodásomat, de mivel ízig-vérig Nő vagyok, nem tudom és valahol nem is akarom jelen pillanatban fegyelmezetten csak leírni a regénnyel kapcsolatos meglátásaimat. Rám alapvetően is jellemző egy bizonyos szenvedélyesség, hiszen mindent szívvel-lélekkel csinálok, legyen az a munkám, a...
Lakatos Levente – Ne csinálj úgy, mint akit megerőszakolnak!
„Felnőtt fejjel hajlamosak vagyunk gyámoltalanul aranyosnak, édesnek látni a gyerekeket, elolvadunk tőlünk, az igazság viszont az, hogy egymással gyakran kifejezetten kegyetlenül viselkednek.” Valószínűleg nem leszek népszerű ezzel az értékelésemmel, de vállalom a véleményemet és bár borzalmas, ami ebben a rövid novellában le lett írva, mégis úgy gondolom, hogy nem minden az, aminek látszik. De mielőtt ezt kifejteném, talán kezdeném azzal, hogy a borító és a fülszöveg fogott meg igazán. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy akarom-e ezt a picike kötetet megvenni és elolvasni, de ez az író miatt volt. Soha nem olvastam még semmit az alkotótól és tudatosan kerültem a könyveit. Ennek...
Molnár Réka – Amerre a hattyúk szállnak
„(…) a belső szépség nem csak a női nem kiváltsága lehet.” Ez a könyv igen kalandos úton került hozzám, ugyanis még valamikor a januári hónapban igényeltem belőle egy példányt, mert megtetszett a borító és a fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy érdekes olvasásban lehet részem. Végül pár hónap elteltével sikerült kézbe vennem, de ezért most is nagyon hálás vagyok a Napkút Kiadónak, mert általuk egy új önismereti utazásra indulhattam. Köszönöm. Molnár Réka – Amerre a hattyúk szállnak című regénye egy spirituális útra hívja olvasóját. Első ránézésre egy lektűrnek gondoltam, mivel terjedelmileg rövid és az első fejezet még csak egy könnyedebb szórakozást ígért. Kicsivel később...
Heniko Sakka – Édes tini élet
„Te kihíváskereső vagy, én pedig maga a kihívás.” Nem először fordul elő idén velem, hogy nagyon vegyes érzésekkel fejezek be egy adott történetet. A mostani olvasási élményem is erről tanúskodik, de erről picit később írok. A könyvet egy számomra fontos lista miatt vettem meg anno, de mind a fülszöveg, mind pedig a borító megtetszett és úgy voltam vele, hogy a kellemeset a hasznossal alapon fogom elolvasni a történetet. Haniko Sakka – Édes tini élet kötete egy fiataloknak szóló, vidám írás, amit elsődlegesen a sport és a szokásos rivalizálás központizál. Fülszöveg alapján Rietta és Klodett –ikertestvérek lévén- nem is különbözhetnének jobban egymástól. A két lány teljesen...