KÖNYVELVONÓ

KÖNYV

ELVONÓ

Összes oldalmegjelenítés:

011014
Total views : 66659

„A hobbim a munkám is. Szeretek segíteni embereken, a belőlük feltörő hála nekem is erőt ad, feltölt, megerősít abban, hogy az utamon járok.” – Interjú Czernay Hajna írónővel

  Fotó: Estefán Barnabás         Életem folyamán számos szép vagy akár gyönyörű írással találkoztam már, de igen kevés olyan regény akadt közte, amely bár elsőre nem volt megfogó a számomra, az olvasásom végére mégis megsiratott és bizony elérte, hogy változzon benne valami mélyen ott belül. Nem vagyok egy rideg lélek, de pontosan tudom, hogy nem olyan könnyű meghatni. Czernay Hajna - Ha fázik a lélek című alkotása egy kisregény, de méretétől függetlenül nagyon mély témákkal foglalkozó alkotás. Sok kérdés maradt bennem olvasásom után, amit legnagyobb örömömre feltehettem az írónőnek. A regényről, érzésekről, nőkről és még számos érdekes témáról beszélgettem az alkotóval. Kérlek,...

bővebben

Szalai Zsolt – Gyökeres ház

  „ Találni, válogatni, letisztítani csak azt lehet, ami kész. A kirakós játék végén a több tucat egyforma bögre mozaikjaiból csálé lesz a készlet.”           Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott épület csak egy tárgy, ahol éljük a szürke hétköznapokat, de sosem változik semmi, maximum csak általunk. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ház is él, akár az ember, tele emlékekkel. Ez a verseskötet ennek a tiszteletére íródott, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. „Lesöpörtük a padlást. A csatos üvegeket meg a literes borospalackokat félretettük, a nem tudom, mire lesz jó favonalzót, ónémet tükröt is. Egy...

bővebben

Tokody Klára – Mina és Vidi az óriások nyomában

  „Minden mesében van valami igazság!”     A mai értékelésem egy olyan könyvről fog szólni, amit azt hiszem sokan szeretni fogtok. Elsősorban azért gondolom így, mert a fő helyszíne, a Balaton, mely úgy hiszem a legtöbbünk számára az egyik legkedvesebb helyszínek egyike. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a kötetet. Köszönöm. Tokody Klára – Mina és Vidi az óriások nyomában című mesekönyve két kis diófatündér kalandjairól mesél a gyermekeknek. Már a címből is adódik, hogy a két hős neve Mina és Vidi, akik történetesen testvérek. A szokott módon néha összeszólalkoznak, de többnyire nagy szeretettel törődnek egymással és az állat...

bővebben

Matilda Gustavsson – Az Elitklub

  “Szüleim, akik mindketten ismert írók, gyakran mondták, hogy az írónak az a feladata, hogy felfedezőútra induljon a világban, aztán anyaggal felpakolva hazatérjen. Minden élményt át lehet formálni irodalommá. Igen, az irodalmi anyag jelentett mindent, és ebben a hozzáállásban van egy nagy adag bátorság és kíváncsiság. De soha nem esett szó arról, milyen árat kell ezért fizetni – és hogy ez az ár a nők számára legtöbbször magasabb, mint a férfiaknak.”     Talán nincs olyan élő ember, aki ne hallott volna a 2017-ben kirobbant meetoo botrányról, mely végigsöpört a világon és következményeként számos, addig szent és sérthetelen státuszt betöltő híresség nimbusza hullott a porba az...

bővebben

„A főszereplő lányom is azért erős jellem, hogy példát mutasson, így akkor az alkotójának ez kötelessége!”- Interjú Heniko Sakka írónővel

  Fotó: Czinege Photography     Érdekes, hogy mostanában milyen sok izgalmas és frissnek mondható ifjúsági regény lát napvilágot. Ráadásul az is figyelemre méltó, hogy egyre fiatalabb szerzők mernek nagyot álmodni és megalkotni ezeket a történeteket. A mostani beszélgető partnerem egy számomra fontos lista alapján került a figyelmembe, ugyanis az írása egy igen energikus középiskolás történet és bár nem volt felhőtlen az olvasási élményem, mégis úgy gondolom, hogy első könyvként egy ígéretes kezdetben volt részem. A regényről és számos más érdekességről kérdeztem Heniko Sakka írónőt. Kezdjünk is hozzá! Örülök, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet, köszönöm. Kérlek, pár mondat...

bővebben

Fredrik Backman – Hétköznapi szorongások

  „Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk.”     Sokszor arra gondolok, hogy vajon mások mi alapján választanak aktuális olvasnivalót. Többnyire tudatosan válogatok, de néha én is csak az ösztönömre bízom magam. Ennél a könyvnél most az előbbinek adtam teret, mert  egy csodálatos személy, aki nekem nagyon fontos, egy közösségi oldalon a kedvencévé tette és tudni akartam, hogy...

bővebben

Ana Serna Vara – Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!

  „Már tudom, hogy mit tegyek, ha szomorú vagyok: beszélgetek a barátaimmal!”   Ezt a könyvet nem tagadom, hogy borító alapján rendeltem elő még pár hete, mivel annyira megható és szeretettel teli érzés fogott el, amikor rátekintettem. Tulajdonképpen a mesekönyv arra a témára épül, hogy ha bánat éri az embert, hogyan érdemes azon felülkerekedni. Olívia, a kis békalány nagy izgalmakkal várja a nyarat, hiszen ilyenkor nem kell korán hazamennie és sokáig játszhat a pajtásaival. De sajnos egy nem várt esemény felborítani látszik ezt a nyarat, amitől bizony rendkívül szomorúvá válik. Bánatára vajon megleli –e az orvosságot? Vagy az egész nyári bolondozásnak lőttek, pedig még el sem...

bővebben

Oscar Wilde – A boldog herceg

  “- Honnan tudjátok? – kérdezte a számtantanár. – Sose láttatok angyalt. - Dehogynem, álmunkban – válaszolták a gyerekek; és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak.” Kevés ember nő fel úgy a világon, hogy ne találkozott volna élete folyamán mesékkel valamilyen formátumban. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy kinek is szól maga a műfaj. Ha az újkori mese-univerzum ősrobbanásának a Grimm testvérek munkásságát tekintjük, akkor mondhatnánk, hogy gyerekek a címzettek, de tudni kell, hogy eredeti formájukhoz képest ezek a mesék is erős kozmetikázáson estek keresztül az erőszakosságuk és szexuális vonatkozásaik...

bővebben

A smink története

    Nem találkoztam még olyan nővel, aki ne akart volna szebben, jobban, netán fiatalabbnak kinézni. Ha kell akkor sminkelünk, mindenki másként. Ki erősebben, ki finomabban. A nők ősidők óta sminkelik magukat és nemcsak ők. Az ókori Egyiptomban a férfiak is használtak különféle arcfestékeket, pl rúzst is azont túl, hogy kifestették a szemüket. Kleopátra kékkel, víz zölddel és fekete színekkel hangsúlyozta a szemét, ajkaira piros festéket használt. Az is köztudott, hogy fejüket kopaszra borotválták és parókát hordtak, de az egész testüket szőrtelenítették, ennek egyrészt higiéniai okai is voltak, nemcsak az időjárás jobb elviselhetősége miatt tették. A korra jellemző volt, hogy a...

bővebben

„A család mindig leképezi kicsiben a társadalmat, kicsi színtér is elég egy társadalomkritikára.” – Interjú Csongor Andrea írónővel

  Fotó: Toldi Katalin       Sok különleges történettel találkoztam már életem folyamán, de olyannal igen kevésszer, mely olyan érzékeny témákat érint, amelyek napjainkban is kiemelkedőek, de sajnos ritkán olvashatunk róluk. Idei évem egyik legmeghatározóbb köteteként tartom számon Csongor Andrea – Mozaik című kisregényét. Számos kérdés merült fel bennem a könyv befejezése után, melyekről egy interjú keretén belül megkérdeztem az írónőt. A regényről és más érdekességekről olvashattok most! Kezdjünk is hozzá!   Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogyan vált Önből író?  Én köszönöm, a figyelem egy nagyon...

bővebben