KÖNYV

ELVONÓ
Összes oldalmegjelenítés:







Bank Eszter Katalin – Ovsepian-Pataki Bianka – Diana Soto – Tóth Győző (szerk.) – À la carte Poetica
„Keverd mondatokká, szenvedéllyel szórjad, áradjon belőled, adj hitet a szónak!” Mitől különleges egy több szerzős verseskötet és vajon miért kell másképpen olvasni, mint általában tennénk? Ezt a kérdést már annyiszor feltettem magamnak, hogy elmondani nem tudom, mégis minden antológia kézbevételekor felszínre tör bennem. Több szerzős alkotással nem először találkozom, hiszen csak idén ez a harmadik ilyen eset, ellenben verseskötetek terén már elenyésző ez a szám. Különösen akkor, ha egy igen gusztusos formában tálalják az olvasó elé! Az À la carte Poetica már jelentésében is igen különleges, hiszen nyersen, köznyelven étlapról választott költeményt fejez ki. Ez az önmagában is...
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 8. – Interjú Kate Moon írónővel
Fotó: Rea Root A Csillagtalan antológia szerzői mutrájának nyolcadik állomásához érkeztünk, ahol egy számomra nagyon különleges szerzőt és novelláját fogjátok megismerni. Az Igazi vadmacska című történetben megismerkedünk egy vagány karakterrel, akinek az élete koránt sem egyszerű. Ebben a novellában találsz izgalmat, kalandot, csípős humort. Ha kitartó vagy kedves olvasó, akkor a végén a jutalmad sem marad el, ami ugyan egy "érzelmi pofon", de a szó jó értelmében. Hogy mitől is jó? Nos, ezt neked kell felfedezned, de mielőtt megteszed, gyere, és tarts velünk egy érdekes beszélgetés erejéig! Kérlek fogadjátok szeretettel Kate Moon szerzővel készített beszélgetésemet! Köszönöm, hogy...
Péterfy-Novák Éva – Apád előtt ne vetkőzz
„(…) az ember olyan, mint a környezete. Tiszta környezet, tiszta ember.” Az elmúlt pár napban több olyan kötetet is sikerült választanom, amely valamely tabu vagy kevésbé közkedvelt témát dolgoz fel. Olvastam mostanában drogos fiatalokról, alkoholt nem megvető emberekről és az erőszak különböző formáiról is. Az utóbbi egyébként majdnem minden könyvben fellelhető volt valamilyen formában, mintha ez képezné a közmorál alapjait és megkerülhetetlenné vált volna. Tény, hogy sok szerző nyúl ehhez az el nem fogadható, sokszor a velejéig gyomorforgató tematikához, elvégre az olvasóból elő kell csalogatni a mélyebb érzelmeket és egy modern, ingereket agresszíven támadó világban...
Oszlányi Kincső – Két élet, egy út
„– A félelmeink értünk vannak. Az egyetlen lehetőség a fejlődésünkre. Keresd a félelmeidet és menj bele. Ki ne hagyd, mert addig koslat utánad, amíg bele nem halsz.” Sokszor eszembe jut, hogy vajon hol van a határa az emberi létezésnek? Vajon miért van a világban ilyen nagymértékű imparitás? Amióta kiemelkedtünk az állatok világából és öntudatunkra ébredtünk technikailag és társadalmilag is fejlődtünk, elvégre a barlangokból kijőve már városokban, falvakban élünk. A tűz, melyet anno „megszelídítettünk” a hétköznapi életünk elengedhetetlen segítőjévé vált, ahogy a természet adta többi elem is. Gondolkodásunk is fejlődött az hosszú évszázadok folyamán, de sajnos nem elég...
Roger Crowley – Hódítók
“A portugálok egy olyan hadszíntérről érkeztek, ahol ádáz versengés zajlott, mélyen gyökerezett a gyűlölet, s bevett dolognak számított a fejlett technológiák tengerészeti és tüzérségi alkalmazása. Ráadásul egy olyan beszűkült világnézetet hoztak magukkal az iszlám világáról az Indiai-óceán térségébe, amilyenre leeresztett sisakrostélyuk mögül Marokkó partvidékén tehettek szert. Az Ibériai-félsziget hatalmai, amelyek 1494-ben felosztották maguk között a Földet, megszállottan hittek a kereskedelmi monopóliumokban és a keresztes hadjáratok szükségességében.” Emlékszem, ahogy anno a középiskolás történelem tankönyv kurtán-furcsán egy-egy mondattal elintézte a világot örökre...
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 7. – Interjú Sue J. Hopeheart írónővel
Fotó: Nyers Attila A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának immáron hetedik állomásához érkeztünk, ahol egy érzelmileg túlfűtött történet alkotóját fogjátok megismerni. Az Amikor a desszert elfogyott cím már önmagában is egy sokat sejtető, kissé pimasz novellát takar, ahol a Nő "étvágya" túlmutat az átlagon. De mi van akkor, ha a repeta elfogyasztása már nem is olyan egyszerű? És miért izgalmas a poliamória és BDSM keveredése? Nos, ezek a kérdések csak a felszínét súrolják mindannak, ami felmerült bennem olvasásom folyamán, ezért külön öröm a számomra, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a szerző. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel Sue J. Hopeheart írónővel készített...
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – A játékos
Gyerekkorom óta szerettem olvasni, szinte minden témában faltam a könyveket, még akkor is, ha nem egészen az én korosztályomnak szólt az adott írás. Valahogy azonban ez a szenvedély egykettőre elpárolgott, amikor az iskolai kötelező olvasmányokra került a sor. Egyik irodalomtörténeti csúcsteljesítmény nagyobb kínlódás volt a számomra, mint a másik, nagyon kevés kivétellel. Persze nem volt más választásom, mint végigküzdeni magam mindegyiken az utolsó oldalig, mert a fél osztály minimum hasonló gondokkal küszködött és az olvasónaplómra pályázott. Emlékszem az olvasástól vallásosan tartózkodó bátyámnak életre szóló betűundort okozott az Egri csillagokkal töltött...
Mészöly Ágnes – A lila boríték
„Nehéz a különleges emberek dolga…” Manapság egyre több mesekönyv kerül a könyvesboltok polcaira, amelyek különböző formában csalogatják magukhoz olvasójukat. Van olyan kötet, amely a képi világával fogja meg a tekinteteket és akad olyan is, amely a fülszöveggel éri el célját. Bárhogy is történjen, egy mese csak akkor ér valamit, ha a kis olvasója lelke hozzá tud kapcsolódni. És vannak azon könyvek, amelyek már többre hivatottak, elvégre egy bizonyos korosztálynak szólnak, és segítő kezet nyújtanak az adott gyermek fejlődéséhez. A Móra Kiadó, Már tudok olvasni sorozata a fent említett könyveket fogja egy csokorba, amelyek elsődlegesen a megfelelő szintű...
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 6. – Interjú M. Z. Chapelle írónővel
A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának következő állomása egy olyan alkotót és novelláját mutatja be, akit első perctől fogva a szívembe zártam, pedig ezt nagyon ritkán érzem. A Szilánkok című alkotás egy csodálatos és mégis fájdalmakkal teli történet, ahol két lélek egymás felé való viszonyulása és tapogatozása szirmaira bontja az olvasó lelkét. Nagyon szerettem volna még olvasni, de túl hamar vége lett. Azt hiszem, hogy nem túlzok azzal a kijelentésemmel, miszerint ez a történet önálló életet élt a könyvben és hatalmas kedvencemmé vált. Pont ezért, ez a beszélgetés igen kedves a lelkemnek. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel M. Z. Chapelle írónővel készült interjút! Köszönöm,...
Tóth Erzsébet Fanni – Vibók Ildi – beszÉLJ!
„Az iskola egyébként pont olyan a gyerekeknek, mint a munkahely a felnőtteknek, csak éppen több benne a potenciál.” Érezted már úgy valaha, hogy a kezedben tartott könyv egy olyan alkotás, ami már olvasása előtt elhiteti veled, hogy különleges? Esetleg hallottál-e már olyan kötetről, amely nem csak neked szól, hanem az egész családnak? Nos, ezekre a kérdésekre, ha igennel tudtál felelni, akkor azon kevés szerencsések közé tartozol, akik átélhették eme csodát, de, ha egyikre is nem volt a válaszod, akkor se keseredj el, hiszen most pont egy olyan művet fogok bemutatni neked, ami különlegessé válhat a számodra is. De mielőtt ebbe mélyebben belemennék, szeretném...