KÖNYVELVONÓ

KÖNYV

ELVONÓ

Összes oldalmegjelenítés:

010898
Total views : 66399

Christopher Buehlman – Két tűz között

Christopher Buehlman – Két tűz között

“Az uraság kelletlenül leküldte a három megmaradt katonáját, hogy kutassák át a pap házát, de úgy találták, hogy a lakója már elment. Mivel tudták, hogy az öccse Őszentsége avignoni otthonában szolgál, a férfiak átkutatták a házat, hogy megtalálják a kincseket, amiket Matthieu atya hagyhatott maga mögött. Az egyikük az alabárdjával bökdöste a földet az udvaron. A másik az utazóládáját, a fazekát és néhány szerszámát kutatta át. A harmadik átforgatta az ágyként szolgáló szalmát. Másnap ez a férfi belázasodott. Négy nappal később már mindenki meghalt a kastélyban. Az új udvarmester volt az utolsó; zokogva figyelte a tükörképét a fényesített sárgaléz lemezben, és bár teljesen ronccsá vált,...

bővebben
Acsai Roland – A vihar

Acsai Roland – A vihar

„A könyv a világ legerősebb varázslójává tett, miután elolvastam. Például ezért is nagyon hasznos az olvasás.”     A mostani olvasmányomat tudatosan választottam egy közös kihívás keretében, amelyet egy kedves barátnőmmel vezetünk. A feladat ebben az esetben egy olyan kötet olvasása volt, ahol egy csónak van a borítón, amelyet ezzel a kiadvánnyal teljesítettem. Első ránézésre a borítókép egy állattörténetet sejtet, amelyet a maga humorával William Shakespeare azonos című drámája alapján írt a szerző. Ha valaki nem ismerné esetleg ezt a művet, annak ajánlom figyelmében, mert nagyon szórakoztató és remek olvasási élményt nyújt az érdeklődőknek. Acsai Roland hazánk egyik legváltozatosabb és...

bővebben
Dudás Éva – Isten tenyerén

Dudás Éva – Isten tenyerén

„Ez egy másik rend, kegyetlen törvény, hisz kit szeretünk, az is megszűnik egyszer, s feloldódik, mint szimfónia hangjai, a holt lelkek őrült forgatagában.”   A költészetben az az igazán izgalmas, ahogy egy adott szerző képes játszani a szavakkal, rímekkel, olvasói szívekkel. Nagy tematikákat is lehet igen könnyen befogadhatóvá tenni, ahogy hétköznapi életünkből merítkezve is kaphatunk apró pillanatokról festményszerű leírást. Természetesen nem mindegy, hogy milyen a befogadó lélek, hiszen a lelkünk egy tiszta vászon ebben az esetben, de minden szóhoz társul egy szín, egy emlékkép, amelyből végül egy kép áll össze. Emlékek kockái tolulnak a felszínre, ám értékük és szépségük mindig...

bővebben
Arundhati Roy – Az Apró Dolgok Istene

Arundhati Roy – Az Apró Dolgok Istene

  „A szagok, akár a zene, emlékeket hordoznak.”   Kimondottan szeretek olyan – Európán kívüli – társadalmakról olvasni, amelyek eltérnek a megszokottól és legyen bármilyen zárt is egy adott kultúra, a róla szóló történetek megnyitnak egy kis kaput, amelyen boldogan csusszanok át. Ám ennek a kis utazásnak vannak buktatói is, mégpedig olyan nézetek, elvek és társadalmi dogmák, amelyeket szabad szellemű, önálló nőként nehezen tudok elfogadni, befogadni. A mostani olvasmányomat egy komoly céllal vettem kézbe, mégpedig, hogy megtudjam, India kasztrendszere hogyan torzítja el az ottani lelkeket, és milyen teher hárul egy olyan ártatlan lélekeszenciára, akinek első lélegzése okán már...

bővebben
Vámos Tibor – Az élet halált okoz

Vámos Tibor – Az élet halált okoz

„Forog a végtelen kerék szüntelen, S, mi követjük őt, van mikor hűtlenen. Itt áll a térben az örökös determinált, S ő hajt minden embert a jövőbe tovább.”   Nem a jókedv és vidámság jellemzi a mostani olvasmányomat tagadhatatlan, ám én mégis örömmel vettem kézbe napról-napra. Persze nem a tematikák és nem is a hangulat okán, mind inkább azért, mert nagyon megfogónak éreztem a szerző üzenetét. Érdekes volt olvasni, ahogy a költő egészen ifjú korától (13 éves) egészen két évvel ezelőttig (2022) vezeti végig versről – versre, sorról – sorra gondolatait, tágítja ki szemléletét és tulajdonképpen egy felnőtt férfivá érik az utolsó költeményekre. Vámos Tibor – Az élet halált okoz című...

bővebben
Patkó Ágnes – Halálos rozé

Patkó Ágnes – Halálos rozé

„[…] egy csendes kisváros sosem olyan bűntelen, mint amilyennek látszik.”   A fenti idézet nem is lehetne igazabb, hiszen a látszat oly sokszor csalókán hat. De mitől is lenne izgalmas Magyarország első cozy mystery regénye, ha nem a felszín alatt meghúzódó ármánykodásokkal és féltékenységgel ékesített bűntényektől? Mint tudjuk, a krimi egyik alzsánereként számontartott cozy mystery nem egy tipikus elemeket felvonultató (kaszabolós gyilkosság, pörgős rendőri beavatkozások bemutatása) műfaj, hanem inkább egy kisebb, zárt közösségben történő, minden esetben civilek általi nyomozást takar, ahol bizonyos ismétlődő események és párbeszédek folyamán ismerhetjük meg az eseményeket és végül...

bővebben
Anne Cathrine Bomann – Kék

Anne Cathrine Bomann – Kék

„Ha nem hagyjuk, hogy a dolgok jelentőséggel bírjanak, akkor mi értelme az egésznek? Miért lesz valakiből pszichológus, ha nem törődik az emberekkel?”   Az utóbbi egy évben egyre nagyobb érdeklődéssel keresem azon skandináv szerzőket, akik különlegesen tudják megfogni az emberi lélek jó -és rossz oldalát. Gondolok itt rögtön egy nagyon hétköznapi és természetes folyamatra, a gyász feldolgozására. A mostani olvasmányom is ezt a fontos témakört vette górcső alá, amely ugyan fikció, ám részben valós elemeket is tartalmaz. Ráadásul emléket állít Karin Boye: Kallocain című művének. Anne Cathrine Bomann 1983-ban született Koppenhágában. A dán származású szerző pszichológusként remekül bánik...

bővebben
Ákody Zsuzsa – Lélekrablók

Ákody Zsuzsa – Lélekrablók

„Mert a boldogság nem mindig eget rengető érzés, amelyet feldobottság és szapora pulzus jellemez, a boldogság lehet visszafogott is, csendes, szelíd, majdhogynem szerény. Amikor azonban ránk talál, épp úgy betölti testünket-lelkünket, mint az a másik fajta, a szapora pulzussal járó.”   Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg azt a sok gondolatot, ami éppen bennem örvénylik. Talán kezdeném azzal az általam igaznak vélt hittel, hogy minden könyvnek megvan a maga ideje, hiszen olyanok, mint a jó bor, idővel a legjobbkor kerülnek kezembe. A mostani regénnyel is így jártam, mert bár lassan több éve is meg van annak, hogy megvásároltam, mégsem vágytam arra, hogy kézbe vegyem. Ám most eljött az...

bővebben
Merethe Lindstrøm: – Csenddé vált napok

Merethe Lindstrøm: – Csenddé vált napok

„Muszáj valakinek elmondanom, milyen érzés ez, miért annyira nehéz együtt élni valakivel, aki hirtelen elnémult. Nem csak olyan, mintha ő már nem lenne ott. Olyan, mintha te magad sem lennél jelen.”     Gondolataim hangosan üvöltenek egy elnémult házban. Csend, amelyre oly sokszor vágyom, és amely néha rám omlik akaratlanul is. A ki nem mondott szavak összessége, a meg nem élt életek értelme és a halál előhírnöke. Merethe Lindstrøm – Csenddé vált napok című regénye egy idős házaspár életébe enged betekintést, ahol a gyermekek elköltözésével beáll egy bizonyos állandóság és mintha az idő sem akarna megfelelően telni már. Megszokottá vált mozdulatok és elfelejtett emlékek között...

bővebben
Máthé József (szerk.) – Őszi muzsika

Máthé József (szerk.) – Őszi muzsika

„Ó, szörnyű kor, mely vassal s vérrel érvel! Érces csengésű hősi ideál! Az itt a hős, aki a kor dühével, bús homlokát felszegve, szembeszáll.”     Hosszú utat jártam be a mostani olvasmányommal, hiszen valamikor a tavalyi évben kezdtem el olvasni, de végül csak most értem a végére. Elsőre talán úgy tűnhet, mintha nehezemre esett volna befogadni a benne leírtakat, de ez így nem teljesen lenne igaz. Talán érdemes úgy tekinteni erre az időszakra, mint egy álomszerűségre. Néha napokig hozzá sem nyúltam, sőt talán hetek is eltelhettek, ám aztán ismét kézbe vettem és pár költemény erejéig magamba fogadtam a hangulatot, az eszmei képeket. Mint már sejthetitek, egy verseskötetről van szó...

bővebben