KÖNYVELVONÓ

Sci-fi, Disztópia

Orson Scott Card – Végjáték

    Pár éve láttam a filmet, ami valamiért megfogott. Na, nem a szerepkiosztás végett, de érdekesnek és izgalmasnak találtam. Igaz, olyan befejezetlennek tűnt a történet. Aztán utána olvastam, és akkor derült ki, hogy ez egy könyvből készült adaptáció, szóval, látszott egy halvány remény, hogy lesz folytatása. De sajnos nem mindenkinek tetszett, sőt az emberek nagy részének negatív véleménye volt róla. Így, sajnos el is vetették az ötletet a következő rész forgatására. De úgy voltam vele, hogyha a film ennyire lekötött, hogy még utána is olvastam, akkor a könyveket mindenképp be kell szereznem. Túl hosszú időbe telt, míg ezt a vágyamat teljesíthettem, de pár hónapja végül...

bővebben

Johanna Sinisalo – A Nap Magja

  „– A természettel való elveszett, sallangmentes kapcsolatot keressük. Azt az állapotot, amelytől az ember az úgynevezett civilizáció hatására eltávolodott. Azt az állapotot, amelyet a sámánok éltek meg. A világban való teljes és tökéletes beolvadást. Az emberi lét béklyóiból való kiszabadulást. Milyen sokat tanulhatunk, megismerhetünk akkor a saját testünk korlátozott külső valóságáról, ahogyan a testünk maga látja!” Sokszor találkozom olyan könyvekkel, melyek valamilyen formában változtatnak rajtam. Formálnak, hiszen az olvasottak olyan témát ölelnek fel, melyek elemeiben rombolják le a hitemet, vagy egyszerűen egy ősi dühöt hoznak felszínre bennem. Ez a kötet pont ilyen hatással...

bővebben

Suzanne Collins – Énekesmadarak és kígyók balladája

    Nem gondoltam az első három rész után, hogy ez egy nehéz olvasmány lesz. Azt hittem ez egy ömlengős kis sztori lesz arról, hogy Snow elnök igazából egy csodálatos, szent ember, akit csalódás ért és ezért lett Panem legnagyobb szemétládája, de nem. Sőt, éppen ellenkezőleg. Coriolanus Snow a kezdetektől egy becsvágyó, beképzelt, végtelenül önző karakter. Éppen ettől vált hitelessé számomra. Pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen embernek lennie kell. Nincsenek ráerőszakolva olyan tulajdonságok, amik miatt majd imádni fogja az olvasó, egyszerűen olyan személyisége van, amilyen személyiség alkalmas egy ilyen undorító pozíció betöltésére. Megkockáztatom, hogy ha az egész...

bővebben

Fedina Lídia – Virokalipszis

    Egy olyan világban élünk jelen pillanatban, melyet egy vírus elterjedése tömegeket küldött otthonaikba, hogy lelassítsuk terjedését. Sok szerettünk távol van tőlünk, féltjük őket, de megmaradunk a korlátozások falai között, és csak reménykedünk, hogy a számunkra fontos személyek éppen és egészségesen átvészelik ezt az időszakot. Gondolom számodra sem állnak távol a fenti sorok, hiszen valószínű te magad is megtettél mindent azért, hogy a legmegfelelőbben éld át ezt az időszakot! És vannak azon személyek, akik nap, mint nap azért küzdenek, hogy mi biztonságban legyünk, legyen az kórházi dolgozó, bolti eladó, rendőr, mentős, tűzoltó és sorolhatnám. Ez a pár sor tőlem egy...

bővebben

Martin Kay – Eastern

    Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási...

bővebben