KÖNYVELVONÓ

Mesesarok

Kováts Gábor – Huba a Nagyvízen

  „– Tudod, a szeretéstől minden csak jobban működik!”     Nem ritka, hogy borító alapján választok magamnak olvasnivalót, így amikor megláttam ennek a mesekönyvnek a címlapját, éreztem azt a bizonyos vonzást, mely évek óta hatalmába kerít, ha megtetszik egy könyv. A mostani értékelésem is egy olyan kötetről szól, amit a fent említett módon választottam. Ahogy mondani szokták a külső megfog, a belső pedig megtart, bár tény nem feltétlenül ebben a kontextusban használják átlagban ezt a mondást, én mégis többször így gondolok ezekre az esetekre. Kováts Gábor – Huba a Nagyvízen című mesekönyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Magyar Napló gondozásában jelent meg. A könyv...

bővebben

Mechler Anna – Nadin és a varázstégely

  „(…) az embereknek is szüksége van a növények gyógyító erejére.”     Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen felnőtt a világon, aki a gyermeki énjét időközönként kényezteti, persze mindenki mással. Számomra Mechler Anna mesekönyvei azok a bizonyos történetek, amitől a lelkem szárnyra kel, és igazán üdítően érzem magam egy – egy kötet olvasása után. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvecskéről szól.   Mechler Anna – Nadin és a varázstégely című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Ez a kötet A virágtündérek titkai sorozat harmadik része. A sorozat többi részét itt találod. De nézzük is, hogy miről szól ez a mese:   A hiedelem úgy...

bővebben

Marabu – A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután

„Azt tudom csak, hogy az emberiség mit gondol saját magáról. Leginkább azt, hogy mi, emberek okosak, megfontoltak, precízek, előrelátóak vagyunk. Ezt gondoljuk. Na de mekkorát tévedünk! Az emberiség sorsát ugyanis nem az előrelátó megfontoltság, hanem a véletleneknek sora alakította."     Őszintén szólva leginkább a borító keltette fel a figyelmemet és a cím. Ennek a kettősnek köszönhetően döntöttem úgy, hogy bizony olvasnom kell a könyvet. Ha ti is ránéztek, akkor már sejthetitek, hogy egy vidám szösszenetről van szó és végül is nem is tévedtek nagyot. Marabu, azaz Szabó László Róbert szerző neve igen csak egyszerűnek tűnik, pedig valójában egy  színes egyéniséget takar. Hétköznapibb...

bővebben

Dani-Ördög Dalma- Hip és Hop a kuckóban

  „Itt egy lepke, ott egy hangya. Megbújik a szellőrózsa, Szirmait ha kitárja, Fehéren virít virága. Tündérek a közelében Táncolnak a napsütésben.”       Az elmúlt évek tanári tapasztalata alapján úgy gondolom, hogy nagy szükség és igény van azon könyvekre, amelyek arra hivatottak, hogy a kellemes időtöltés mellett, segítsék az olvasás gyakorlását. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről szól.   Dani-Ördög Dalma – Hip és Hop a kuckóban című könyve 2020-ban jelent meg a Táltoskönyvek Kiadó gondozásában. A fent már említett olvasásgyakorlásra szánt mesekönyv egyik nagy előnye, hogy bizonyos szavakat, ismételve, több oldalon is jól olvasható formában tálal, amely nem csak a...

bővebben

Jean-Claude Mourlevat – Zebulon, avagy bűntény a Borzoló Borzollóban

 „Törékeny dolog a boldogság.”       Vannak olyan könyvek az életemben, amikkel első olvasáskor nem találom a közös nevezőt és félre kell, hogy tegyem. Majd kis idő elteltével újra előveszem, ismét elolvasom és másodjára átlagban megértem, hogy miért is tettem ezt. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm. Jean-Claude Mourlevat író neve már ismert volt a számomra, hiszen volt szerencsém olvasni tőle eredeti nyelven. Azt gondoltam első kőrben, hogy valami egyszerűbb történettel lepett meg most, de bizony nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.   Zebulon,...

bővebben

Turi Lilla – Amire emlékszem

„Nem mindig tudjuk, hogy hol vannak a határaink, de a legtöbb hiba helyrehozható.”       Ezt a könyvet érzésből rendeltem meg, mert a külső képen látható rajz emlékeztetett gyerekkorom mesekönyveire és szerettem volna nosztalgiából is a polcomon tudni. Persze immáron ez a kötet egy számomra fontos listán is helyet kapott, mely külön kiemelte értékét. Turi Lilla alkotóként elsődlegesen az illusztrációival keltette fel a figyelmemet, hiszen számos kötetet díszítenek a munkái. Bár egyiket sem olvastam még, de a boltok polcáról már többet leemeltem és valahogy megfogók voltak a számomra.   Amire emlékszem című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg. A...

bővebben

Gryllus Vilmos – Vízcseppmesék

  „Mélyen a föld alatt, ahová már semmi fény el nem ér, ott élt a kis vízcsepp.”   Ez a mesekönyv a számomra nagyon fontos Merítés - lista miatt került a kezembe, melyért ismételten nagyon hálás vagyok. Gryllus Vilmos neve már valószínű többeknek ismerősen fog hangzani, hiszen 1991-től Levente Péterrel közösen készítették a Magyar Televízióban bemutatott Égbőlpottyant mesék sorozatot, valamint a Kaláka együttes megalapítója is egyben. Vízcseppmesék című könyve 2020-ban jelent meg a Central Kiadó gondozásában. A kis kötet két történetet foglal magában. Az első egy vízcsepp kalandos napjáról, míg a második egy felhő jószívűségének következményeit meséli el. Minden meséről elmondhatom,...

bővebben

Csete Dóra – A Zöldlomb-erdő lakói

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni. Bruno Bettelheim”         Nem is olyan régen került hozzám ez a csupaszív mese, melyet szeretnék megköszönni az írónőnek. Köszönöm, hogy olvashattam, egy élmény volt.   Csete Dóra nevével nem először találkoztam, hiszen még tavaly volt szerencsém olvasni tőle Lillen, a tünde című mesekönyvét, melyet akkor nagyon megszerettem és bizony vártam a következő lehetőségre, amikor új történetet olvashatok az alkotó tollából. Ennek pedig most jött el az ideje, ami egy remek kikapcsolódásnak ígérkezett.   A Zöldlomb-erdő lakói 2021 egyik újdonsága, mely a Newline Kiadó gondozásában jelent meg. A mesekönyv...

bővebben

Philip Reeve – Olivér és a tengerkócok

  Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy az ilyen könyvekért szerettem meg felnőttként ismét a mesék világát, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. A kiadói sorozatokat többnyire nem követem külön figyelemmel, hiszen azokból is számos áll rendelkezésre tematika és korosztály szerint, viszont a Káprázatos kalandokra, amibe a mostani értékelésem kötete is beletartozik, így is felfigyeltem. ( Ha érdekel téged is, itt megtalálod őket). Philip Reeve munkássága immáron nem volt ismeretlen a számomra, hiszen nem is olyan régen olvastam tőle a Sen és a száguldó szán című könyvét, amit akkor megszerettem és pont ezért is nagyon...

bővebben

Berg Judit – Sári és a mókusok

  Berg Judit nevét úgy gondolom, hogy nem kell bemutatnom senkinek, hiszen számos mesekönyvet és ifjúsági regényt köszönhetünk neki. Gyermekkönyvek szempontjából két sorozatot követek nagy lelkesen, az egyik Maszat kalandjai, a másik pedig Sári történetei. Mindkettőről együttesen elmondható, hogy nagyon kedvesek és szórakoztatóak. A mostani értékelésem a fent említett utóbbi sorozat harmadik kötete, mely a Sári és a mókusok címmel jelent meg idén nyáron a Pagony Kiadó gondozásában. Ahogy már megszokhattuk két történetet foglal magába ez a kis könyvecske. Az első a címadó mese, melyben Sári és barátai kirándulni mennek az erdőbe. Mindenféle állattal találkoznak, melyek igazán...

bővebben