KÖNYVELVONÓ

Mesesarok

Kőszeghy Csilla – Maxi sorozat

    Ha létezik szerelem első olvasásra, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen ezúttal egy olyan mesesorozatot értékelek, amitől remélhetőleg minden kutyát szerető lélek elolvad, ahogy tettem én is. Kőszeghy Csilla illusztrátor, írónő nevével sajnos én most találkoztam először, pedig nem első könyves szerzőről van szó, hiszen Bumburi kalandjai -5 kötet- és Hanna és Gubanc című meséi már több olvasó szívét is felmelegítették. Mégis úgy érzem, hogy soha jobbkor találtam rá Maxim sorozatára, amely egy csintalan kutya kalandjairól mesél. A Maxim sorozat könyvei: Rosszcsont Maxi, Maxi és a bábszínház valamint Maxi az olimpián című mesekönyveket foglalják magukba. A sorozat...

bővebben

Balázs Erika – Én, anya és a cici

„Látod, milyen boldogok voltunk, amikor megszülettél!”       Rám nem jellemző, hogy külön értékelek egy pár oldalas leporellót vagy kis könyvet, de most olyan témaválasztással találkoztam, amit úgy érzem több szülőnek is érdemes lenne kézbe vennie. Én, anya és a cici című könyv 2021 újdonságainak egyike, amely ugyan magánkiadásként született meg, mégis egy kiemelkedő darabja a mai gyermekkönyveknek. Ráadásul egy külön weboldalon egyéb fontos tippeket, tanácsokat és sok további érdekességet találtok. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen nem nekem szól ez a témakör, mégis kiemelkedőnek és hiánypótlónak érzem a mai kortárs gyermekirodalom terén. A téma nem más, mint az elválasztás, tehát a...

bővebben

Nur İçözü – Csingiz kalandjai a Nappal

  „Mert a mindenki által tudott dolgok elveszítik a varázsukat.”     Nem sűrűn olvasok török szerzőtől könyvet, sőt eddig összesen két ilyen regény került kezembe. Az eddigi tapasztalataim alapján sajnos úgy látom, hogy nem feltétlen az én zsánerem, bár valószínű sosem fogok elutasítani ezért egy kötetet sem, hiszen kitartó olvasó és tapasztaló vagyok. A mostani értékelésem egy ilyen különleges származású író alkotása. A könyvet pedig ezúton is köszönöm a Napkút Kiadónak. Az Isztambulban élő írónő Törökország egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő mesélője, aki immáron kilencvennél is több ifjúsági –és gyermekirodalmi könyvet álmodott meg az utókor számára.  Nur İçözü -...

bővebben

Bosnyák Viktória – Fókuszban a kókusz

  „– Olvastam egyszer egy jó könyvet. Három kedves nyanyáról szólt, meg a házisárkányukról. – Ez most, hogy jön ide? (…) – A ködről jutott eszembe. – Mert olyan ködösen emlékszel rá?”       Az idei évem ifjúsági irodalom terén nagyon változatosnak mondható, ugyanis, ha csak tehetem, minden könyvet elolvasok a Merítés–díj listáiról, hogy átfogó képet kapjak az alkotásokról. Ennek viszont meg van az a hátránya is, hogy több olyan kötetet is kézbe veszek, ami még nem érett meg -véleményem szerint- a kiadásra, de pont ezért nagyon tudom becsülni azon történeteket, amelyek humorba csomagolva a magyar nyelv bravúros szavait csűri-csavarja és a végeredmény igazán érdekes. A...

bővebben

Vibók Ildi – A szuperlétra

  „Mi az, hogy átlagolódnak? Ha valami igencsak nagyból meg valami egészen apróból egy közepes lesz, az az átlag. Szóval ha például Hamupipőke beleszeret Óriáslábba, nem kell attól rettegnie, hogy a születendő kislányuk lábmérete túlmegy minden határon. Üvegcipőt ugyan nem fog tudni hordani, de a lába nem lesz sem túl kicsi, sem túl nagy. A régi tudósok még nevet is adtak az elméletüknek, ez lett a keveredő öröklődés.”     Számomra nincs nagyobb öröm, amikor egy olyan könyvet veszek kézbe, ami a természettudományok egyik ágazatával foglalkozik érthető köznyelven. Ugyanis úgy hiszem, hogy sokkalta több embert érdekel például a saját teste és annak működése, csak sajnos...

bővebben

Vadadi Adrienn – Málna és Misi, az ikrek

    A mai kortárs mesék egyre többet foglalkoznak azon hétköznapi életmozaikokkal, melyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy fontosak lehetnének, ilyen például a bölcsőde és az óvoda időszaka is. Vadadi Adrienn szerző több mesesorozata is köthető a fenti témákhoz, ilyen pl. az Ovis mesék vagy az Óvodás lettem is. Ezekről itt tudsz bővebben tájékozódni. A Málna és Misi, az ikrek című mesekönyv 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ebben a könyvben egy másik szintén említésre érdemes tematika kerül központba, mégpedig az ikrek különleges világa.   Ebben a mesében megismerkedünk Málnával és Misivel, akik mindent mindig együtt csinálnak. Együtt...

bővebben

Dávid Ádám – Koppány titkokra vadászik

  A Most én olvasok! kiadói sorozatból már számos kötet megfordult a kezemben, de többnyire mindig találtam valami kivetnivalót az aktuális olvasmányomban. A mostani mesekönyv is egy újabb gyöngyszeme azon könyveknek, amelyek arra hivatottak, hogy könnyebbé tegyék az olvasás gyakorlását. A többi kötetet ezen az oldalon találod. Dávid Ádám – Koppány titkokra vadászik című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. Ráadásul a Koppány sorozat második kötete, amelynek előzményeiből a 0. részt volt „szerencsém” olvasni. Igen, mint látható kicsit negatív élménnyel fejeztem be akkor a mesét, de ez nem befolyásolt abbéli szándékomban, hogy idén is próbát...

bővebben

Kertész Erzsi – A titokdoboz

    A mostani mesekönyvek már lényegesebben mások, mint pár évvel ezelőtti elődeik. A kiadók és szerzők többnyire igyekeznek olyan újdonságokkal élni, amelyek elősegítik a korosztályi fejlődést, de a játszva tanulást is megtartják. A Pagony Kiadó, Most angolul olvasok! sorozata számos olyan könyvet tartalmaz, amelyek kétnyelvűségüknek köszönhetően könnyen olvashatók és gyakorlásra is alkalmasak. A többi kötetet ezen az oldalon megtalálod. Ha pedig úgy érzed, hogy meg is hallgatnád angolul a történetet, akkor a Youtube csatornán eléred. Kertész Erzsi – A titokdoboz című mesekönyve 2021 újdonságainak egyike, amely mint említettem fent a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv...

bővebben

Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai

„(…) a kávé olyan a járművezetőnek, mint neki, amikor beolajozzák az alkatrészeit: megszűnik a csikorgás, és utána mindig frissebbnek érzi magát.”     Ismételten egy olyan mesekönyvre bukkantam, amit elsődlegesen ismeretterjesztő szándéka miatt lehet könnyebben forgatni, de a mese önmagában is nagyon kellemes érzést kelt az olvasóban.   Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Szilvia és Társa Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet borítója nagyon megkapó, hiszen szorosan kapcsolódik a belső tartalomhoz. Felföldi Anna kedves illusztrációinak köszönhetően érdemes külön is végig lapozni a könyvet, hiszen a játszva tanulást is remekül...

bővebben

Orianne Lallemand – Lupo, a farkas, aki színt akart váltani

  Hogy őszinte legyek egy nagyobb akció keretén belül figyeltem fel erre a kötetre. Elsődlegesen a borító fogott meg magának, hiszen szeretem a színeket és a farkasokat is egyaránt. Ráadásul nagyon emlékeztet ez a mókás figura a Gyalogkakukk mese Prérifarkas karakterére. Orianne Lallemand - Lupo, ​a farkas, aki színt akart váltani című kötete 2016-ban jelent meg a Central Mediacsoport gondozásában. A mesekönyv már kívülről is nagyon érdekes, hiszen nem sokszor foghat az olvasó párnázott borítójú könyvet. Szó szerint benyomható a borító és ez már rögtön megadja az alaphangulatot. De nézzük is, hogy miről szól a történet. Ennek a mesének a főszereplője Lupo, a farkas, aki egy reggel...

bővebben