Várfalvy Emőke: Négy kerék autóklinika című mesekönyve már a borító alapján is megtetszett, hiszen egy komikus jelenetet ábrázol, ahol négy szerelő parádézik egy kis piros autóban. A négy legény nem más, mint a címet is viselő Négy kerék autóklinika szerelői: Horváth Zoli, Lengyel Zoli és Cseh Gabi, de mint megtudtam senki nem hívja őket így, csupán Zolik néven ismertek. És nem feledkezhetek meg Misáról sem, hiszen övé a szerelőműhely. Sok visszatérő „vendég” fordul meg a műhelyben, mindenki szívén viseli kis kedvence sorsát. A kötet öt történetet mesél el. Az első, mely az Öreg autó nem vén autó címet viseli, egy kedves öregúrról szól, aki nagy becsben tartja a „bogárkáját”. Nagyon...
Mesesarok
Marék Veronika – Alfa bácsi titka
Marák Veronika írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, de tanulságos mesékkel. Bár vannak kisebbeknek szóló könyvei is -gondolok itt Kippkoppra, vagy Boribon meséire-, de biztos vagyok benne, ha azt írom, hogy Kockásfülű nyúl, már sokkal többen tudjátok kiről is lesz szó most. A mostani kötete 12 különböző mesét tartalmaz. Ez azért érdekes, mert az egyik történet címe megegyezik a főcímmel. Ezen mesék bár különállóak, mégis megegyeznek két fontosabb tulajdonságban. Az egyik, hogy szórakoztatóak, a másik pedig, hogy tanulságosak. Nézzük külön, mit is tartalmaz ez a könyv: Igaz történet Piciállatról: Így elsőre furcsán hangzik, de higgyétek el, már az első mondat...
Révész Emese – Simi és a rendetlen betűk
Az első és legfontosabb, hogy úgy alkotok véleményt erről a könyvről, hogy nem vagyok diszlexiás és tanári diplomával sem rendelkezem. Viszont közel féléve, tanulás nehézségekkel küzdő gyermekeket tanítok nyelvre, és reáltantárgyakra magántanárként. Ezért némi tapasztalatot gyűjtöttem a háttérben meghúzódó „gondról”. Azt vettem észre, hogy a gyerekek rövid ideig mutatnak érdeklődést a tanulás iránt, sokszor elkalandoznak a gondolataik. Ha nehézséggel találják szembe magukat –erős frusztráció hatására- kiborulnak. Akár támadóan, akár hisztivel és sírással, de elmenekülnek a feladat elől. A tanulóim változó korosztályba tartoznak, de mindenkiről elmondhatók a fenti tünetek és...
Kőszegi-Arbeiter Anita – Abigél és Andris születésnapi nyomozása
Néha olyan érdekes eseményekkel találom magam szemben, amit ha nem lennék ennyire kíváncsi természet, valószínűleg elutasítanék, de így például elszalasztottam volna ennek a mesének a megismerését is. Hogy miről van szó? Ebben az esetben: egy olyan apróságról, hogy éltem azon lehetőséggel, miszerint a barátnőm kamerán keresztül olvasta fel ezt a mesekönyvet. És mint egy izgatott gyermek, választottam a feladatok megadott lehetőségei közül, és alig vártam, hogy megleljem a kérdéseimre a választ. Ez sok felnőtt embernek gyerekesnek tűnhet, de számomra adni és kapni, mesélni és mesét hallgatni, elengedhetetlen, hisz ilyen a természetem. Nagyon érdekes volt a kötet játékossága,...
Mechler Anna – Bíborka és a varázsfőzet
"Szükség van a barátokra!" Rólam elmondható, hogy olyan idézeteket választok az adott kötetből, melyeket jó magam is vallok, vagy egyetértek velük. A fenti kis szöveg is egy ilyen mondat. Szükségünk van a barátokra, mert mindig jó, ha van kivel beszélgetni, segíteni, ha szüksége van rá, de a legjobb a tudat, van, aki önmagunkért szeret és ez a legfontosabb. Ez a mesekönyv a szívem csücske, mert bizony a Manó Könyvek gondozásában jelenik meg ez a bűbájos sorozat, A Virágtündérek titka címmel, melynek második része ez a tüneményes mesekönyv. A mostani részben, Bíborka kap főszerepet és az általa gondozott növény, a bíbor kasvirág. Számos előnnyel rendelkezik ez a különleges növényke,...
Borsa Brown – Bogi és Buksi kalandjai
A kötet egy család hétköznapját mutatja be, ami nem is olyan átlagosan alakul. A fő karakterek, ahogy a cím is mutatja, Bogi, a család legkisebb gyermeke, és Buksi, aki szintén kutyakölyökként éli mindennapjait. A történet váltott szemszögből halad előre, hol a kislány gondolatait, hol a kutyust követhetjük nyomon. A két karakter kapcsolata igen szoros, ugyanakkor mindkettőre jellemző a világ felfedezése, hisz Bogi most megy iskolába, míg Buksi most ismeri meg környezetét, és még igen keveset látott a világból. A kettőjük nézetei a felnőttekről, -mit lehet, és mit nem- rávilágít arra, hogy mennyire fontos következetesen nevelni mind a gyermekeket, mind a háziállatainkat. Erre...
Csillik Szilvi – Szívem csücske
Mostanában egyre több olyan mesés foglalkoztató könyvecske jelenik meg, melyben az alkotó vallja, hogy az általa kitalált módszer, milyen hatásos. Én nyitottan állok eme témakörhöz, mert a gyermeki léleknél bonyolultabbat, maximum mi nők tudhatjuk magunkénak, de a kettő közti különbség óriási. Míg az utóbbi többnyire kiforrott, addig az előbbi még keresi a helyét a nagyvilágban és sokszor, a nem megfelelő odafigyelés rendkívül sok kárt okoz a fejlődésben, mind a világban való elhelyezkedésben. Ez a mesés foglalkoztató kötet igen picinyke, csupán 56 oldal. Az eleje és a vége csupa formalitás, bemutatkozás, szülők felé pár fontos információ, és az alkotó módszeréről némi...
M. Kácsor Zoltán – A boszorkány seprűje
"Képzelj el egy tepsi szenet, olajjal lefecskendezed. Dobjál rá egy égő gyufát, kész a tűzgolyóvacsorád!" Mostanában valahogy vonzom az olyan történeteket, melyek valamilyen formában a lelkemhez szólnak, mégis vegyes érzést hagynak bennem. Ez a mesekönyv is ebbe a kategóriába sorolható, ugyanis a kötetben kilenc mese található. Rendkívül élvezetes történetekkel találtam magam szembe, ráadásul egymásra épülnek. Míg az egyik szól egy lovagról és ruházatáról, addig a benne megismert sárkány ihlette meg a rá következő történetet. Egyedisége e téren nagyon megfogó volt a számomra. A másik, ami szintén pozitív töltettel párosult, az a páratlan humor, mely a legváratlanabb...
Czernák Eszter – Sári és Berci otthon
Az idei évem szokásomhoz hívem az ismereteim szélesítésével, a gondolkodásom nagyobb területre való rálátásával szeretném tölteni, ezért magam felé támasztott kihívással színesítettem, melynek egyike olyan mesekönyvek keresése, olvasása és ajánlása, mely a gyermekek fejlődését segíti elő valamilyen formában. Számos mese, foglalkoztatókönyv ad tanácsot különböző formában, hogyan neveljük gyermekeinket, vagy a csemetére vonatkozó feladatokkal van ellátva. Viszont eddig kevés, olyan mesekönyvet olvashattam, ahol a kicsik és nagyok, tehát a gyerkőcök és a szüleik is legalább olyan kacagtatóan, de hasznos életszemlélettel, könnyedén, játékosan okítanak. A legnagyobb örömömre Czernák...
Palásthy Ágnes – Mi lesz veled, cica?
Azt hiszem, most már merem vállalni a függőségemet. Ez nem csak a könyvek és az olvasás szeretete, sokkalta több annál. Egy életszemlélet, hogy minden nap vegyek kézbe könyvet, hála égnek az ízlésem nagyon széles tematika szerint és olyan csodálatos, hogy ennyi minőségi szerzőt fedezhetek fel. Két éve kezdtem kicsiny hazánk alkotóival foglalkozni, és egy éve olvasok ifjúsági - és gyermekirodalmat. Most már elmondhatom, hogy több száz könyvet tudhatok ezen területeken is a hátam mögött, de nagyon kevés az az író, kinek bármely munkáját veszem kézbe, elégedetten csukom be az adott kötetet. Az egyik kedvencem viszont tavalyi felfedezésem. Palásthy Ágnes műfordító és író eddig...