KÖNYVELVONÓ

Lélektani, Ember sorsok

Csáth Géza – Ópium

“Csendes szobában, ahol puha kis szőnyegekben meghal minden zaj, és színes üveg szórja szét a kicsiny üveg pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szűkmarkú Isten is csak azért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy-egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életét, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat. A lét esszenciája olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak – egy órát.”     Képzeljük el magunknak a következő életutat: nyolc éves korunkban...

bővebben

Heather Dune Macadam – 999 fogoly

  „Egy társadalomról az árulja el a legtöbbet, hogy miként bánik az asszonyokkal és a lányokkal.” (Michelle Obama)         Évek óta keresem azon könyveket, amelyek tényfeltáró jelleggel a II. világháborúról adnak részletes képet. Elsődleges célom megérteni, és lelkileg rekonstruálni mind az elkövető és mind az áldozat szerepkörében rekedt népeket, beleértve egy-egy adott személy életét is. Ennek okán több olyan könyvet is megvásároltam az utóbbi időszakban, amelyek különböző forrásokból merítkezve, egy adott társadalmi rétegen keresztül ábrázolják az akkor történteket. Történelmi dokumentációkból Dunát lehet rekeszteni, ahogy azokból a történetekből is, amelyek...

bővebben

Ákody Zsuzsa – A Völgyben

  „Minden rejtegetett titok közül a bűntudatot a legnehezebb elfedni. A kettőssége felemészti takargatóját. Egyrészt azt szeretné, hogy elárassza a fény, és mindenki lássa meg, mit takargat. Így megkönnyebbülhetne, nem kínozná tovább a bűntudat. Másrészt arra vágyik, hogy a titka, ami miatt lelkiismeret-furdalással küzd, a sötétben maradjon, és soha senki ne tudja meg, mit követett el. – A bűntudat a legnehezebb teher […]”   Vajon mi vár ránk a halál után? Tesszük fel időnként a kérdést, mégis talán sosem fogunk igazán őszinte választ kapni rá.  Az elmúlás témaköréről számos tudományos tézis létezik, legyen szó vallási teóriáról vagy éppen közhiedelemről. Sokan sokféleképpen...

bővebben

Charlotte McConaghy – Egykor farkasok éltek ezen a tájon

„– Ami valóban veszélyes […], az a félelem indokolatlan terjesztése.”         Már felsorolni sem tudom, hogy hányszor kezdtem egy adott írásomat azzal a bevezetővel, miszerint az olvasás számomra felemelő és egyben gyógyító is. Az előbbit természetesen sűrűbben érzem, mint az utóbbit, de mindkettő részese az életemnek. A gyógyítás nemcsak az önsegítő vagy pszichológiai könyvek által érezhető, hanem az olyan fikcióknak is köszönhető, amelyek valamilyen rendkívüli módon, szinte észrevétlenül érik el hatásukat. Minden kötet változtat az ember lelkén, ez tagadhatatlan, de nem mindegy, hogy az olvasó hasznosítja is a kapott ismereteket, vagy hagyja elenyészni. Azt mondják, hogy a tudás hatalom,...

bővebben

Charlotte McConaghy – Az utolsó vándorlás

  „Nem tisztességes dolog szeretni képes, ám maradni képtelen teremtménynek lenni.”           Talán kicsit furcsán hangozhat, hogy rögtön az értékelésem elején egy kis „játékra” invitállak, de úgy gondolom a hangolódáshoz elengedhetetlen. Kérlek, hogy helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed és lazulj el! Majd képzelj el egy világot, amelyben szívesen élnél. Töltsd meg élettel, színekkel, illatokkal. Érezd a képzelet világát szó szerint! Engedd meg magadnak azt a pár perces jó érzést, hogy belesimulsz ebbe a közegbe! Talán a Nap melege ölel körül, vagy éppen a szellő simogatja arcodat. Lehet sok állat vesz körül vagy éppen egy csodálatos tengerparton fekszel. Bárhogyan legyél is,...

bővebben

Ákody Zsuzsa – Egy csúnya nő

  „A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet, Kikelet a lyány, virág a szerelem, Kikeletre virítani kénytelen.”           Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből...

bővebben

Jurij Ritheu – Amikor a bálnák elmennek

„A legnagyobb boldogság mindig fájdalomból születik.”         Ezt a könyvet valamikor tavaly sikerült a polcom lakójává tennem, amikor egy könyvszekeres garázdálkodásom alkalmával a kezembe vettem. Elsőre a kötet időtálló jó állapota, majdan az az enyhe púderes illata és végül egy bizonyos hívóerő arra késztetett, hogy egy számomra –akkor- ismeretlen szerző alkotását megvegyem. Sajnos egy időre elkeveredett az olvasatlan köteteim tengerében, de végül pár napja ráleltem és végül úgy döntöttem, hogy ideje kézbe vennem. Mielőtt olvasni kezdtem, természetesen kicsit utánanéztem az írónak – de ez tőlem már megszokott -, hiszen szeretek új alkotókkal és életútjukkal ismerkedni. Ezek a kutatások...

bővebben

Benjamin Ferencz – Mindig csak az igazat

  „Ha befelé sírsz, akkor legalább kifelé nevess, különben belefulladsz a saját könnyeidbe (…).”     Az életünk folyamán legalább egyszer megkérdezik tőlünk, hogy ki a példaképünk! Ez az önmagában látszólag egyszerű kérdés nem is olyan könnyű, hiszen ki az az egy személy, akiről bátran kijelenthetjük, hogy megtestesíti mindazt, aki lenni kívánunk! Persze, ha nem vesszük annyira komolyan, akkor mondhatunk bárkit, de ha belegondolunk nagyon fontos, hiszen meghatározza a rólunk kialakított képet és tulajdonképpen akaratlanul is megmutatja, hogy kik vagyunk ott bent. Sokszor nem gondoljuk át, hogy ezek a kérdések mennyire befolyásolják a világról alkotott nézeteinket vagy éppen...

bővebben

Cso Namdzsu – Született 1982-ben

„(…) milyen megosztó az emberek között a házimunka. Vannak, akik semmibe veszik, mintha csak szórakoznának otthon, mások felmagasztalják, létfenntartó munkának tekintik. Viszont senki sem próbálja kiszámolni a pénzbeli értékét, talán mert abban a pillanatban, hogy árcédulát kapna, fizetni kellene érte.”       Hogy őszinte legyek nagyon mérges és talán még annál is jobban szomorú vagyok, hogy egy ilyen könyvnek az alapjai – amiről éppen értékelést kívánok írni – valóságosak és sajnos a mai modern világban is megállják a helyüket. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm. Cso Namdzsu írónő 1978-ban született Szöul, Dél-Koreában....

bővebben

Fredrik Backman – A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„ Ha egy csillag kialszik, nagyon sok időbe telik, mire tudomást szerzünk róla, ugyanannyiba, mint amennyi idő alatt az utolsó fénysugara eljut a Földig.”     Minden évben a születésnapomon azt a kis sajátos „játékot” élvezhetem Párommal karöltve, hogy elmegyünk egy könyvesboltba és kiválaszthatok két kötetet, amit akkor a legközelebb érzek a szívemhez. Idén sem volt ez másképpen, így az egyik szerencsés választás Fredrik Backman egyik újra kiadott regényére esett. Amikor először megláttam a borítót elfogott egy nagyon erős hiányérzet, amelyet először nem tudtam hova tenni, de később, amikor elolvastam az utolsó lapot is, megértettem. Tulajdonképpen a borító a maga gyönyörűségében olyan,...

bővebben