Juli Zeh – Újév

„Ráncos a hegyek bőre, a ráncokban árnyékok laknak. Mintha az éjszaka ott várakozna a minden esti bevetésre. Hat körül a sötétség majd előkúszik a mélyedésekből, és meglepően rövid idő alatt betakarja a szigetet.” Nem tudom, hogy ti miképpen vagytok ezzel a szemlélettel, miszerint vannak olyan könyvet, amelyeket pont a megfelelő időszakban veszünk kézbe. Illik a hangulatunkhoz, esetleg olyan témakörben mozog, amely nagyon is aktuális az életünkben, esetleg olyan fontos üzenetet ad át, amely megváltoztat bennünk valamit. Én nagyon hiszek ebben és most is csak megerősített hitemben eme kisregény olvasása. Juli Zeh – Újév című regényét a Typotex Szépirodalmi Olvasókör okán vásároltam...

bővebben

Julie Otsuka – Buddha a padláson

„Még mindig látom a lábad nyomát a folyóparti sárban.” Valószínűleg sajátos hiányosságomat fedem fel azzal, ha bevallom őszintén, hogy eddig igen kevés könyvet olvastam az 1900–as évek elején történő amerikai japán deportálásokról. Természetesen volt némi ismeretem és anno történelem órán is tanultunk pár mondatban róla, de különösebben nem foglalkoztatott az emberiség sötét múltjának eme periódusa. Azt valószínűleg le sem tagadhatnám, hogy az I. világháború nem különösebben köt le, én valahol elvesztem a II. világháború eseményeiben, főleg egy genocídium történelmi mozaikdarabjában, ahonnan valahogy nem lelem a kiutat. Annyi szörnyűségről olvasok így is, hogy sokszor alig tudom...

bővebben

Layla Martínez – Szú

„[…] nem könnyű elpusztítani, amit az ember magában, legbelül hordoz.” Az otthon fogalma, számotokra mit jelent? Egy helység, ahol leéled az életed javát vagy ott vagy otthon, ahol a szeretteid élnek? Nehéz ezekre a kérdésekre őszintén felelni és talán az évek alatt változik is az erről kialakított nézőpont, ám bárhova is essen ez a fókusz, a szívünk és lelkünk egy darabkáját otthagyjuk. Layla Martínez (1987) spanyol származású író, újságíró, aki Szú című debütáló kisregényében egy részben igaz történetet elevenít meg a lapokon. A regény fókusza elsődlegesen a nőkre helyeződik, jobban mondva négy generáció asszonyaira. Hazánkban 2024-ben a Jelenkor Kiadónál jelent meg Várnai Gina...

bővebben

Gunnar Gunnarsson – Advent

„Hogy mi a kávé, csak az tudja, aki ivott már ilyen italt harmincfokos hidegben, a felföldön, hegyek és orkán erejű szelek között, egy föld alatti lyukban.” Nagyon szeretem az egyedi hangvételű, egyszerű történeteket. A hétköznapokból merítkező, talán egy eldugott falú mindennapjairól mesélőt vagy olyan személyekről szólót, akik nem tűnnek ki igazán semmivel sem társaik közül, mégis valamilyen szinten kiemelkednek. És szintén nagyon kedvelem Patat Bence műfordításait, mert a szerzők eredeti üzenetét átemelve a magyar nyelv csodálatos mondataiba olyan regényeket, ismeretterjesztő könyveket olvashatok általa, amelyektől úgy érzem, csak többé válok. Gunnar Gunnarsson (1889-1975)...

bővebben

Sofi Oksanen – Ugyanaz a folyó

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó.” Bevallom őszintén, hogy célzottan nők elleni erőszak témakörében kerestem olvasnivalót, mivel nagyon aktuális a tematika életemben és más okból is esedékessé vált. Így evidens volt, hogy egy olyan művet vegyek kézbe, amely nem fikció (bár azok között is akad bőven olyan írás, amely megtépázza a lelket), ezért maradtam az olyan alkotásoknál, amelyek tényfeltárók, netán egy jelenkorunkban is fontos eseményen alapszanak. Mivel a valóságból nem nehéz merítkezni, - sajnos - egyre többször és sürgetőbben érint mindenkit ez a még mindig tabuként kezelt, egyáltalán nemcsak a nőket érintő, tragédia és bűn. Így esett...

bővebben

Nagy Kriszta Léna – A kerítés túloldala

„Jó kedvvel kell sütni. Akkor lesz igazán finom az étel, ha arra gondolsz, akinek szánod […].” Elsőkönyves szerzőnek sosincs könnyű dolga, mert mindazonáltal, hogy az általa elképzelt világot, történetet papírra kell vetnie megfelelő stílusban, bizony még az üzenetet is jól érthetővé érdemes tennie, hogy minél több olvasó befogadhassa és a maga szemléletével tovább érlelhesse gondolataiban. De mi van abban az esetben, ha egy alig 224 oldalas regény sokkalta többről szól, mint karakterek cselekvéseinek és gondolatainak összessége? Gondolok itt mindjárt a Holokauszt transzgenerációs örökségére, különböző lelki betegségekre vagy éppen egy csodálatos szerelem kibontakozására. Nagy...

bővebben

Narine Abgarjan – A szín hallgatása

„Minden, ami a lelkemben van – talizmán.” Tudtad, hogy a legszebb emlékeink és a legfájdalmasabb pillanataink összessége mi magunk vagyunk a jelenünkben? Sejtetted valaha, hogy jövőnk szeretteink könnyeiből és véréből összegyúrt kegy csupán? Azért, hogy mi békével a lelkünkben, hittel a szívünkben és reménnyel a felkelő Nap oltárán minden egyes nap élvezhessük annak melegét, a múlt sötétebb időszakából való kikecmergés, a túlélésért folytatott mindennapi küzdelem az áldozat érted, értem, minden gyermekért. Persze számunkra a saját korszakunk problémái és bajai a legfontosabbak, de sosem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és milyen sebeket hordoznak felmenőink. Elvégre nem...

bővebben

Erich Scheurmann – A Papalagi

„A hamis élet helye és a sok papír tette olyanná a Papalagit, amilyenné vált: gyenge, tévelygő ember, aki azt szereti, ami nem valódi, viszont azt, ami valódi, többé nem ismeri fel, és azt, ami a Hold képmása csak, magának a Holdnak véli, és a teleírt kendőket pedig magának az életnek.” A „fehér” és a „barbároknak” titulált emberek között látszólag óriási eltérés van mind életvitel, mind gondolkodás terén. Míg az előbbi túlgondolkodik és teremt, addig az utóbbi megéli a jelent és együtt él a természet csodáival. Durván szólva az emberiség történelmi periódusaira kitekintve is elmondható, hogy Papalagi (az idegen) mindig hódítani szeretett területeket, népeket. Tenyerüket ráhelyezték...

bővebben

Adam Kay – Ez fájni fog

„[…] az ilyen egyenességtől nem leszel igazán kedves doki. Az, hogy bízzanak benned, sokkalta fontosabb annál, hogy kedveljenek […].” És milyen igaz a fenti idézet, főleg azokban a szakmában, ahol a mindennapok szerves része, hogy emberi életek forognak kockán. Orvosnak lenni manapság nem olyan elismerés, mint hajdanán, pedig azt gondolhatnánk, hogy tisztelet és megbecsülés övezi azon személyeket, akik életüket erre a csodálatos, de annál több lemondással járó életpályára áldozzák. Igen, ez egy egész életre szóló elköteleződés, ahol sosem leszel igazán szabad. A magánélet fogalma ugyan létezik, de a hivatással töltött idő szinte háromszorosa a családdal töltött periódusnak. Ezért...

bővebben

Elisa Levi – Én ugyan nem sok dologhoz értek

„Ha túl korán halnék meg, neked adom az éveket, melyeket nem éltem le.” A fenti idézetet egy apa mondja a lányának. Ahogy olvastam úgy éreztem, hogy ennél szebbet nem hallhatunk, bárkiről is legyen szó az életünkben. Persze a történet maga is fájdalmasan gyönyörű, pedig nagyon nehéz lesz tőle a lelkünk. Egy tizenkilenc éves lány mesél sorsáról egy idegennek és ezen keresztül egy kis falu lakóinak mindennapjaiba pillanthatunk bele. A település négy utcából, egy kis csemegeboltból, valamint egy templomból áll összesen és elöregedő lakósság jellemzi inkább, ahol mindennaposak az ítélkező szemek és fülek, ráadásul a babona és átok is a hétköznapok része. Itt él négy fiatal, akiknek...

bővebben

« Régebbi bejegyzések

Lélektani, Ember sorsok