„Hallgatni a hullámok moraját, érezni az arcomon a sós szellőt… Az lenne a nekem való élet!” Nem először fordul elő, hogy történelmi ifjúsági regényt olvasok, de idén valahogy kevesebb ilyen jellegű kötet került a kezembe. Talán ezért is szoknom kellett a stílusát és többször is félre kellett, hogy tegyem ezt a regényt, de nem azért, mert rossz lett volna, sőt ellenkezőleg. De talán kezdeném az elején. Amiért felfigyeltem a könyvre, az a Merítés-díj Ifjúsági zsűrizésem miatt történt, ugyanakkor nagyon megfogónak találtam a címet és kimondottan megtetszett a borító is. Történetünk hősnője, a már oly jól ismert, Zrínyi Ilona, akit gyermekként és felnőttként is megismerhetünk...
Ifjúsági regények
Caroline Solé – Szavazz rám!
„Semmit sem jelent, ha az ember külön él a családjától. Attól még, hogy máshol van, szüntelenül gondolhat rájuk, ha pedig egy fedél alatt lakik velük, ábrándozhat arról, hogy elhagyja őket.” Minden egyes nap olvasok és minden kötet után véleményt fogalmazok meg valamelyik platformon. A legtöbb esetben a szavak kirobbannak belőlem, és mint madarak a kalitkából tovaszállnak. És most mégis úgy érzem, hogy üres vagyok. Egy csepp kötet, mely az arcomba nyomta azt az igazságot, melyet bár én magam is vallok, ennyire tudatosan, szétcincálva a valóságomat, sosem láttam. De, hogy ne szaladjak ennyire előre, először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra...
Király Anikó – Semmi pánik!
„Hát, ha az emberek mindig a szüleik házasságát néznék, valószínűleg jóval több pap és apáca létezne. Szerintem a házasságnál szép az elképzelés, de sokszor rossz a kivitelezés.” Ezt a könyvet egy számomra fontos lista miatt vettem kézbe, amiért már számtalanszor adtam hálát, mert általa sok új és fantasztikus hazai alkotóval ismerkedhettem meg. A mostani kötet írója nem ismeretlen a számomra, hiszen még tavaly olvastam tőle a Csak barátok? című regényét, mely akkor a szívembe lopta magát és most meg is erősítette a helyét. Király Anikó: Semmi pánik! című regénye egy két lábon járó tragédia és elevenség! Az előbbi azért, mert a karakterek nem túl szerencsések – legalábbis...
Ecsédi Orsolya – Meleg a helyzet!
"Csak azt lehet bűnbe vinni, aki önként megy, ezt sose felejtsd el.” Nem tudom, hogy vagytok vele, de számomra vannak olyan írók, akik írhatnak bármit –és ezt értsd, szó szerint- elolvasom és tudom, hogy imádni fogom. A mostani kötet alkotója is ilyen a számomra. Ecsédi Orsolya nevét még 2019-ben ismertem meg, mikor megvettem Cirrus a tűzfalon című regényét, amit még akkor el is olvastam és nagy kedvencként raktam a polcomra. Azóta még két kötetét vettem kézbe és töretlenül vallom, hogy a kedvenc ifjúsági íróim egyike. Nem csak humorban gazdagok a történetei, hanem olyan elemekkel dolgozik, melyek kiemelik a magyar nyelv szépségét és számos kreatív elemmel szórakoztatja...
Balássy Fanni – Hol is kezdjem
„Azt akarom, hogy a lehető legjobb verziója legyél önmagadnak.” Greta Gerwig Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem, amikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Minden alkotónak van egy bizonyos varázsa, ami vagy hat az adott olvasóra vagy nem, de az biztos, hogy két lélek találkozásánál nincs nagyobb mágia. Balássy Fanni: Hol is kezdjem kötetét egy számomra fontos lista miatt vettem meg és első ránézésre tudományos könyvnek tűnt, de szerencsére nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. A borító számomra nagyon megkapó, mert tulajdonképpen minden rajta van, ami ebben a regényben egyedi és szórakoztató. A színválasztás is fantasztikus, hiszen a sárga nemcsak...
Martin Kay – Titkok útvesztője
„Soha ne bízz másban, csak aki a bőröd alatt lakik!” Már sokszor kifejtettem, hogy mennyire vonzódom az egyedi témájú könyvekhez. Legyen az fantasy, western, vagy bármely más kategória, ha valami megfog benne, hűséges olvasója és követője leszek. Így jártam ezzel a sorozattal is. Az első kötetet nagyon megkedveltem, mert egy teljesen új, egyedi világképet adott a számomra. És mivel függővéges volt (nem morogtam érte kicsit sem) nagyon vártam, hogy mikor jelenik meg a második része. És most végre megkaptam, amire vágytam. Ezért először is szeretném megköszönni a Twister Média Kiadónak és a Szerzőnek, hogy előolvasóként kézbe vehettem a kötetet. Azt hiszem nem is én lennék, ha nem a...
Király Anikó – Csak barátok?
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amiben két ellentétes pólus ütközik egymásnak. Mondhatnám, hogy a „cicaharc” szerelmese vagyok, mert ezektől az apró feszültségektől szikrázik a levegő a két szereplő között. Király Anikótól most először olvasok, de az is biztos, hogy nem utoljára. Az írónő már ott levett a lábamról, ahogy egy hétköznapi problémát tálalta a mostani kötetében. Arról nem is beszélve, hogy páratlan humorától sokszor hangosan felkacagtam, majdhogynem a könnyeim is kicsodultak. A könyv két főszereplője Zorka és Botond. Régi barátságból lettek „ellenségekké”, de egy bizonyos esemény után felmerül a békülési szándék. Mivel mindkét karakter megéri a maga pénzét, ahogy...
Ecsédi Orsolya – Nyanyacraft
Nagyon szeretem az olyan ifjúsági könyveket, melyek valami komoly üzenetet hordoznak magukban, ugyanakkor nem csak erről szól az adott események kavalkádja, hanem egy humorban gazdag történetet mesél el. A Kell egy csapat sorozat első kötetét nagyon szerettem és boldog voltam, hogy egy különleges történetet olvashattam. Mikor megláttam, hogy idén érkezik a következő része a sorozatnak, nagyon megörültem, és vártam mikor is keríthetek sort az olvasására. Sajnos engem ismerve kicsit kitolódott ez az alkalom, ugyanis széles tematikában nézelődőm és sokszor volt sürgősebb „kötelezettségem”, amivel előbb végeznem kellett. De most, hogy túl vagyok rajta azt el kell ismerjem, hogy...
Afonso Cruz – Időtlen napló
Számos olyan könyv jelenik meg, amit igazán nem tudunk behatárolni témakörileg. Persze van egy adott témája, de nem tartozik egyik kimondott fő tematika alá sem. Az ilyen alkotások többnyire idegen érzettel párosulnak, hiszen nincs egy kerete ahová helyezhetnénk, kicsit talán a „hontalan” érzést jelentheti. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól. Az időtlen napló egy fiatal kis lélek mindennapjait meséli el, illetve ha pontos akarok lenni, akkor nagyjából egy év egy-egy napjának apró meglátásait, pillanatnyi érzéseit és eseményeit ismerhetjük meg. Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, nem egy átlagos naplóról van szó, leginkább impressziókkal, a társadalmi és természeti...
Anna Woltz – Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot
Vannak pillanatok az életünk folyamán, amikor semmi sem akar sikerülni. Különösen akkor nem, ha éppen elváltak a szüleink, túltengenek bennünk a pubertáskori hormonok és éppen mindenre és mindenkire haragszunk. Nincs ezzel másként ennek a kötetnek a főhősnője sem. Szegény Felicia dühös az egész világra. Édesanyja éppen a legnagyobb ellensége, az édesapja egy két lábon járó szerencsétlenség, és még ott a húga is, akivel bár jó viszonyt ápol, mégis „miatta” szenved balesetet. Így kezdődik ez a csepp kötet. Hiába 168 oldal, egy egész életnyi gond és kalamajka megtalálható a lapjain. Tulajdonképpen az egész történet nagyjából 24 órát ölel fel, mégis oly sok minden történik,...