KÖNYVELVONÓ

Ifjúsági regények

Philippe Nessmann – Irány a Mars!

  Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt egy nagyon kedves barátom mesélte, hogy gyermekként mennyire szerette a szerepjátékokat és alig várta, hogy a barátaival összeülhessenek e célból. Számomra kissé bizarr érzést keltett először nem tagadom, de később jobban belegondolva, már mosolyogtam eme tevékenységen, hiszen a mostani időszakunkban ezt könyvek segítségével élhetjük át. Ennek a két verziónak közös sajátossága, hogy beleképzelhetjük magunkat egy adott karakter személyébe, viszont eltérnek a kivitelezés tekintetében. Míg régen minden a gyerekek fantáziájára volt bízva, addig ezen könyvek már sokkalta nagyobb segítséget nyújtanak, de a választási lehetőséget viszont továbbra is...

bővebben

A. Victoria Vázquez – Lázadók

  „A tehetségnek, szerencsére, semmi köze a gazdagsághoz.”       Talán már írnom sem kell, hogy mennyire szeretem a tartalmas ifjúsági könyveket és szerencsémre mostanában több olyan regény került a kezembe, amelyet igazán szívembe tudtam zárni. Ráadásul, ami elsőre bugyutának vagy nem megfelelőnek – akár korosztály tekintetében- tűnik, az több esetben is bebizonyította, hogy mennyire nem szabad csupán borító vagy fülszöveg alapján megítélni. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt írom, hogy a mostani olvasásom is egy ilyen könyvet takar. A.Victoria Vázquez – Lázadók című regénye 2020-ban került a polcokra, még pedig a Napraforgó Kiadó gondozásának köszönhetően. Az elsőre képregényes érzetet...

bővebben

Emily Millier – Eurielle

  „Mezőnek kék bimbója, fakadjon virágra, hiszen nem véletlenül jöttél erre a világra…”         Azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan olvasó, akit néha befolyásol könyv vásárlásakor az adott kötet borítója. Az én esetemben szerelem volt első látásra a mostani regény külsője, amely mind színvilágával, mind pedig forma tekintetében megfogó volt és úgy döntöttem, kell. Persze nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy végül nálam kötött ki egy példány, de elsődlegesen ez indította el nálam azt a folyamatot, amely esetében szó szerint vadászok egy adott műre. Emily Millier egy nagyon fiatal írónő, aki első könyvével egy igen nehéz műfajt célzott meg, mégpedig a fantasy irodalom...

bővebben

Katherine Arden – Apró terek

  „Az ember (…) nem retteghet túl sokáig anélkül, hogy egy idő után nevetni vagy sírni ne kezdjen.”         Huh, egy mély sóhaj tört most fel bennem, pedig már több órája fejeztem be a könyvet. Kellett pár óra, amíg megemésztettem az olvasottakat, de igazán azért húztam az időt értékelés előtt, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen biztos az dolgomban. A legtöbb esetben hamar megszületik a döntésem, miszerint szerettem vagy éppen ellenkezőleg, nem kedveltem meg az adott történetet, de vannak bizonyos könyvek, amelyek kifognak rajtam és ez történt most is. Ennek apropóján elgondolkodtam, hogy azért vagyok bizonytalan, mert nem a korosztályomnak szól és mégis tetszett, vagy azért,...

bővebben

Ecsédi Orsolya – Sárkányugatás

  „Kockázat nélkül nincs győzelem!”     Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra vannak olyan szerzők, akikről váltig állítom, hogy tőlem a vasalásról is írhatnának könyvet, de bizony én el fogom olvasni és valószínű nagy kedvenc lesz. Nos, nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a mostani kötet szerzője a fent említett kategória számomra. Már alig vártam, hogy megérkezzen a rendelésem és kézbe vehessem a regényt. Ecsédi Orsolya írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, tartalmas és sírósan nevetős szórakozással, elvégre eddig több alkotását is volt szerencsém olvasni – igen bevallom, az összes történetét kézbe vettem és valamennyi nagy kedvencem évről évre. Nagyon szeretem...

bővebben

Ruff Orsolya – Volt egy ház

  „(…) a gyerekek kérdéseire a felnőttek nem válaszolnak mindig egyenesen. Nem azért, mert rosszat akarnak, egyszerűen csak azt gondolják, hogy az ő problémájukat egy gyerek úgysem értheti meg” Az első gondolatom, miután becsuktam az utolsó oldalt: Köszönöm! Hálás vagyok azért, hogy a XX.század végén születtem, egy olyan korszakban, ahol nem a mindennapi rettegés határozta meg a gyermekkoromat. Egy olyan ország gyermeke vagyok, ahol bár sok a probléma és igazságtalanság a mai napig is, mégis azt kell, hogy írjam szabad vagyok és dönthetek a sorsomról. Ez egy olyan adomány, amit természetesnek veszünk, ezért a legtöbbünk nem is ad hálát érte, pedig kellene.   Ennek a könyvnek...

bővebben

Jean-Claude Mourlevat – Putifár tanár úr visszavág

  „(…) a halogatás nem vezet sehova.”     Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor elfog titeket a nosztalgia és visszagondoltok az iskolai évekre. Sok pozitív emlék és személy jelenik meg gondolataitokban, de sajnos több negatív is. Valószínűleg többen elmondhatjuk magunkról, hogy ismertünk legalább egy olyan tanárt, aki megkeserítette a hétköznapjainkat vagy nehezebbé tette az általa tanított tantárgyat. Persze akadnak kivételek bőven, de átlagban inkább azt mondhatjuk el, hogy vannak olyan személyek, akik érthetetlen okból lettek a gyerekek tanítói. Nos, ezt a témakört boncolgatja humoros formában ez a történet is. De mi van akkor, ha maga a tanár gondolja úgy, hogy ideje bosszút...

bővebben

Tomcsik Nóra – A hercegnő és a sárkányok dala

  „Mindenki lehet szerelmes.”     Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a mesék világát. Nagy rajongója vagyok a különleges lények történeteinek, hiszen jómagam is sok ilyen témájú könyvet vettem már kézbe. Felnőttként azt gondolhatnám, hogy már kinőttem ebből, de az én belső gyermeki énem tapsikol örömében, mikor egy-egy ilye regény kerül a kezembe. A mostani történet ugyan kicsit másabb a megszokottnál, mégis az egyik legősibb és legkedvesebb mitológiai lényről is szól. A sárkány rajongásom nem csak a könyvek nyújtotta történetek miatt adott, ráadásul biztos forrásból merítkezve tudom, hogy több rájuk jellemző vonással rendelkezem magam is. Hogy ez mennyire előny már más...

bővebben

Tasnádi István – Helló, Héraklész!

  „– De mi nehezebb, mint a bűn? – Talán a jó cselekedet – tippeltem.”   Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát, ha elismerem, megint egy számomra fontos lista miatt vettem meg a könyvet. Persze alapvetően is szeretem a kiadó Abszolút kiadványait, mert mindamellett, hogy szórakoztatóak, rendkívül színes tudást nyújtanak az olvasónak. Tasnádi István – Helló, Héraklész! című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, mely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet már a borítóval megfogja olvasóját, hiszen egy vicces jelenetet láthatunk. Ha valaki kicsit tüzetesebben is rátekint, rögtön meg fogja érteni, hogy bizony a görög mitológia neves hősei tekintenek rá a képről. És ha már a...

bővebben

Kristin M. Furrier – A kastély rejtélye

„Ahol kezdődik a jövő, véget ér a múlt.” Ezt a könyvet nem is olyan régen magától az szerzőtől kaptam ajándékba. Mivel nagyon megtetszett a fülszövege és nem először olvastam az írónőtől, így nagyon vártam, hogy olvashassam. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném itt is megköszönni a regényt. Köszönöm szépen. Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye című regénye 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A kötet igen kicsi mind terjedelmileg, mind pedig történetileg. Ami elsőre megfogó az a régmúlt divatjának megfelelően öltözött nő a borítón, amely kezdetben kissé szokatlan hatást kelthet, mégis szépen letükrözi a belső tartalmat. A szöveghez választott kissé kopottas betű jó...

bővebben