KÖNYVELVONÓ

Család, Családregény

Győri László – A kis ebihal

  „Csak az ember változik, lesz jóvá, gonosszá, lesz csecsemőből bankár, munkanélküli, hajléktalan.”         Kicsit úgy érzem, hogy eltévelyegtem, ami eme kötetet illeti, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy valami mesét fogok olvasni. Igen, talán naivságomat azzal is magyarázhatom, hogy a borító megtévesztett, de talán nem lennék teljesen őszinte, ugyanis vágytam valószínű mélyen ott belül erre a formációra. Miután megállapítottam tévedésemet, már felengedett bennem egy bizonyos feszültség, és elmerülhettem egy igen csak szokatlan vallomásban. Győri László szerző munkássága már ismerős volt a számomra, elvégre még 2020-ban volt szerencsém kézbe venni Éjszakai híd című...

bővebben

Kristin M. Furrier – A Társalkodónő

  „Igaz barát figyelmezteti csak az embert hiányosságaira.”         Ez az értékelés talán eltér majd a „,megszokottaktól”, de éjjeli olvasásom után a mai nap káoszán át is vissza-visszatértem ehhez a történethez és sok értelemben megmozgatott lelkileg. A legtöbb esetben nem foglalkozom a szerző kilétével, elvégre mindig csak az aktuális könyvre koncentrálok. Azt gondolom, hogy ha valakit az életben nem kedvelek, még lehet számomra kiváló alkotó – erre is tudnék példákat írni – és nem is érzem tisztességesnek, hogy keverjem bármilyen szinten a két nézőpontot. A mostani könyv értékelésénél is igyekeztem elvonatkoztatni attól a ténytől, miszerint –ebben az esetben – nagyon is kedvelem az...

bővebben

Angela Murinai – Mikor feltámad a szél

  „Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetősé- günk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára sodródunk, vagy megtanulunk repülni.”     Nehéz bármit is írnom, ami vígasz vagy támogatás lehet egy gyászoló anyának. Az én gondolataim és azon olvasóké, akik ezt a könyvet kézbe fogják venni, csak csendesen, könnyek hullatásával mondhatják el részvétüket és együttérzésüket, de igazán csak azok szavai fognak némi erőt adni, akik átélték ezt a sok fájdalmat, szörnyűséget. Mit mondhatnék, ami megfelelően kifejezi azon érzéseimet, ahogy...

bővebben

Fredrik Backman – Amit a fiamnak tudnia kell a világról

  „(…) nem az a bátor, aki annak ellenére ütni mer, hogy nem tudja, nyer majd, vagy veszít. Az a bátor, aki tudja, hogy győzne, és mégsem tesz semmit.”     Az emberek különböző életválságokon esnek át hosszú létezésük folyamán. Mindenkinek meg van a maga tragédiája és természetesen a saját bajaik súlyossága és megoldása a legfontosabb. Bár sokan ítélkeznek másokról és döntenek felettük úgy, hogy egy percig sem gondoltak abba bele, hogy az adott személynek miért is esik nehezére abszolválni a mások számára oly egyértelmű megoldással bíró „bajokat”. Nekem erről az jut eszembe, amit szeretett nagyapám mondott mindig: „Állj meg és vedd fel az ő cipőjét. Ha belefér a lábad, akkor...

bővebben