KÖNYVELVONÓ

Szebeni Hajnalka – Sókamakka

„Igencsak szerencsés, kinek van már társa, Biztosan nem marad egyedül magára.”       Immáron 2,5 éve vagyok a Merítés-díj Gyermekzsűri tagja. Ez idő alatt több száz mesekönyvet olvastam, nagyon sok új alkotóval ismerkedtem meg, mégis igen kevés szerző...

Simon Réka Zsuzsanna – Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi? – Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”       Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök”...

Angela Murinai – Mikor feltámad a szél

  „Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetősé- günk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára sodródunk, vagy...

Kőszegi-Arbeiter Anita – A fények ünnepe

    Nagyon szeretem az interaktív könyveket, mert ilyenkor én magam is gyermekké válhatok és kiélhetem kalandozásra éhes vágyaimat. Kőszegi-Arbeiter Anita írónő nevével már sokadszorra találkozom, hiszen, – hogy csak párat említsek munkái közül: Fülöp,...

Kate Pankhurst – A szellemmalac esete

  Ki gondolta volna, hogy felnőtt fejjel szerelembe esem egy gyerekeknek szóló könyvbe. Mostanában sűrűn előfordul, hogy ifjúsági vagy gyermekirodalmi regényeket veszek kézbe, de ritkán mondhatom el magamról, hogy egy történet az első mondatától fogva leköt és...