A múlt héten volt a víz világnapja (március 22.), így ennek margójára hoztam egy kis, vízben felelhető, szuper tulajdonságokkal bíró kozmetikai alapanyagról szóló összefoglalót nektek.
Sokan hallottunk már arról, hogy a Föld vízkészlete algásodik, de most nem ezzel, hanem az algák bőrre gyakorlott jótékony hatásaival fogunk foglalkozni. Nagyon egyszerű szervezetek, ám annál nagyszerűbbek. Több mint 3 milliárd éve élnek ezen a bolygón és nagyon sok mindent megéltek ez idő alatt, mondhatni igaz bennszülöttek ezen a bolygón.
Nagyon változatosak, hiszen méretük a több méter hosszú makroalgáktól a mikroszkopikus mikroalgáig terjed és több mint 40 000 különböző alga faj ismert.
Minden földtörténeti kort megéltek, így a sarkvidékek mínuszait és a hév források 85°C-os vizeit is eltűrik fajtától függően. Az oxigénkészletünk igen jelentős részét is nekik köszönhetjük, pontosan a moszatoknak. A közép- és dél-amerikai, ázsiai és óceániai ősi kultúrák nagy becsben tartották az alga, mikroalga képességét életerejük fokozására és egészségük megtartására használták.
Az aztékok az „Istenek ajándékának” tartották, ők „csak” a jótékony hatását tapasztalták, de ma már tudjuk, hogy kiemelkedő ásványianyag és nyomelem tartalma (magnézium, kalcium, jód, kálium, vas, bróm és mangán) miatt kerül táplálék- és étrendkiegészítőkbe, valamint egyes kozmetikum márkáknak és családoknak képezi az alap hatóanyagát különféle kivonatai. ). Emellett tartalmaznak A, C, E vitamint és az összes B-vitamint, de nagy mennyiségben találhatók bennük nukleinsavak és klorofill is.
Érdekességként jegyezném meg, hogy az élet a tengervízben indult fejlődésnek, ami a sejtmemóriánkban van tárolva. Ezt már egy 1904-es kísérlettel bizonyította René Quinton, francia biológus, aki a saját kutyájának vérplazmáját tengervízre cserélte le. A kutya nemcsak, hogy túlélte a kísérletet, de sokkal frissebb, elevenebb lett. Quinton munkássága nagyon jelentős volt a tengervíz és az emberi vérplazma összehasonlítását illetően.
Írta: Zsuzsi
0 hozzászólás