KÖNYVELVONÓ

Czernák Eszter – Sári és Berci otthon

  Az idei évem szokásomhoz hívem az ismereteim szélesítésével, a gondolkodásom nagyobb területre való rálátásával szeretném tölteni, ezért magam felé támasztott kihívással színesítettem, melynek egyike olyan mesekönyvek keresése, olvasása és ajánlása, mely a...

Palásthy Ágnes – Mi lesz veled, cica?

    Azt hiszem, most már merem vállalni a függőségemet. Ez nem csak a könyvek és az olvasás szeretete, sokkalta több annál. Egy életszemlélet, hogy minden nap vegyek kézbe könyvet, hála égnek az ízlésem nagyon széles tematika szerint és olyan csodálatos,...

Dániel András – A kuflik és a pofavágóverseny

    Már megint jól megcsináltam! Ugyanis ez a kötet, egy sorozat tizenkettedik része. A szerencsém csak annyi, hogy nem kötődik össze. Külön is olvashatóak. Ezt a kötetet egy fontos lista alapján választottam olvasásra. Mint látható, egy nagyon egyedi...

Nyikos János – Porcica utca

    Nagyon izgalmas, hogy egy ismeretlen hazai szerző gondol egyet és az általa oly féltett verseit egy csokorba szedve, egy gyermekeknek és kortalan felnőtteknek kiadásra szánja. Nyikos János neve számomra eddig a homály fedte, bár ez a mondat így túlzás...

Lőrinc László – 25 szelfi az Árpád-korból

    Mostanában igen érdekes könyveket sikerült felfedeznem. Különleges, mert szokatlan az írástechnika, vagy számos olyan elemet tartalmaz, amit a megálmodón kívül még senkinél sem tapasztaltam. Persze ezen újítások csak egy jó pont a kezdeti élményhez,...